Barion Pixel

A fény emléke – Gyulai Pál utca 16

Szerző: | 2017. nov. 4. | Blog

Egy nyári nap emléke. Forróságban reménykedtem, megnyílik a kiszemelt ház ajtaja. Csak mert az tervezte, akinek a házait keresem, kutatom, csodálom, lassan évek óta. Biztos szép, miért ne lenne az, még sosem ért csalódás. Ha mégis, nem az első rajzok, sokkal inkább az utókor trehánysága miatt.

A Gyulai Pál utcában épp felújítás folyt, jó sok por, jó meleg, bár munkanap, sehol egy lélek. A félig üres városban még parkolóhely is akad, hihetetlen.

És lőn, a kapu megnyílik, büszke, barátságos lakó fogadja a ház régi részleteit csodáló idegent.

Sötétzöld majolika arany szalaggal fogad, sose lehet megszokni a finom részletek százévesen is megrendítő eleganciáját.

20170803_105805

20170803_105758

Kis kő mellvéd, mint az Alsó-erdősor utcában. És persze képek, táncoló alakok a bejáratnál, mint annyi más, Fodor Gyula tervezte pesti bérházban.

20170803_104558

20170803_104535

20170803_104510

20170803_104500

20170803_104450

20170803_104445

A Gyulai Pál utca 16 tervei 1907-ben születtek Haller Náthán és felesége megbízásából, Fodor Gyula rajzai alapján. Vagyis akkor még Gyöngytyúk utcában, hiszen a bölcs irodalmár nevét csak 1912-ben adta a város, feledve a gyöngytyúkok nyolckeres jelenlétét. Gyulai Pál uram 1862-től bő 40 évig élt a környéken, leginkább a mai Bródy Sándor utcában. Felesége Szendrey Júlia húga, Szendrey Mária volt, apósa, Szendrey Ignác vett nekik házat 1860-ban a mai Bródy Sándor utca 13 alatt.

Az eredeti tervek sajnos elvesztek, így csak sejteni véljük a fénykor lakásainak minőségét. A ház szép ma is, külső-belső gondos felújításnak hála jó kezekben vannak a régi csodák.

20170803_105449

20170803_105310

20170803_105145

20170803_105104

20170803_105000

20170803_104954

20170803_104729

20170803_105350

20170803_105238

20170803_104418

20170803_104923

20170803_104637

20170803_104741

20170803_105440

20170803_104625

20170803_104618

20170803_104651

Az 1923-as lakcímjegyzék szerint  a mai kellemes könyvesbolt helyén Tehel és Tuschák Budapesti Paplankészítő gyára létezett.

20171103_164731

A pesti polgárság színes palettája képviseltette magát a lakók között. Itt lakott többek között Bergl Géza bérkocsis, Czeisler Szilárd gépészmérnök, Gergely Giza színművésznő, Groda Sándorné özvegy tőzsdetulajdonos, Haller Ernő mérnök, és Haller Nándor háztulajdonos és Ödön „sebész-műtő” orvos – Náthán leszármazottjai lehettek – Hirsch Artur dr. orvos, Kőváry M. János szakíró, Rampacher Irma magánhivatalnok és Pál, törvényszéki titkár, valamint Takács Jenő betűszedő.

Árad a fény a házon, még a pókhálók is életre kelnek a kovácsoltvason. Csend van és fény, őrzi a ház szépségét. Jó lehet itt lakni.

20170803_105845

20170803_105933

20170803_105922

Források:

Helyszínbejárás 2017 augusztus

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_22_1910/?pg=816&layout=s&query=Gy%C3%B6ngyty%C3%BAk-u.%2014

http://5mp.eu/web.php?a=gyulai6&o=TEjPNbvNQV

http://www.jozsefvaros.hu/dokumentumok/foepitesz/4.pdf

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_22_1910/?pg=393&layout=s&query=Haller%20N%C3%A1th%C3%A1n

https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_29_1928/?pg=681&layout=s&query=Haller%20N%C3%A1th%C3%A1n

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyulai_P%C3%A1l_(irodalomt%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz)

1 hozzászólás

  1. Az arnyak emleke a Gyulai Pal utca 16 alatt, a haborus evek halottainak az emlekere.
    Ebben a hazban mukodott (most egy konyvesbolt van a helyen) a Budapesti Paplanyipar (Tehel es Tuschak
    Paplanygyara. Fenykepek: lasd Peter’s Paplan ugyanezen az oldalon.
    Amint ott emlitve volt, 1923-ban mar mukodott ez a gyar. Mukodott 1944-ig.
    A veszkorszak idejen, Tehel Imret, a gyar egyik tulajdonosat a lanyaval egyutt (Tehel Vera) Vas utca 3
    alatti lakasuk ovohelyerol nyilas suhancok kivezenyeltek a Duna partjara es a Dunaba lottek oket.
    Bunuk: sarga csillagot viseltek.
    Ne fedjuk el a multat.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák