Barion Pixel

Vénusz villája a Városligetnél – 2.0

Szerző: | 2021. jan. 25. | Blog

 

Zugló, Ajtósi Dürer sor. Az út zötyög, jó forgalmas, kevesen néznek itt körül szép házakat kutatva. Pedig a legszebb, amire mindig érdemes felfigyelni, a Stefánia sarkán áll. Liget felé néző ablakát színes, szecessziós kerámia hölgyek szobrai díszítik, buja növényzetből kilátszó meztelen testeik meglepő látványt nyújtanak a zordon pesti főútvonal mentén.

A virágos századforduló egyik legismertebb szobrászművészének, Zala Györgynek otthonául épült ez a ház, az első terveket 1898-ban magyar szecesszió ihlető mestere, Lechner Ödön látta el kézjegyével.

„Távol a nagyváros zajától” -írta egy régi újság – „volt itt évtizedekig Zala Györgynek, a századforduló rangos művészének otthona, műterme. A műtermet a ház jelenlegi tulajdonosa bontatja le, hogy a helyén modern bérházat építsen” – írta az Esti Kurír 1940. augusztus 20-i száma.

Nem akármilyen műterem állt itt. 1900-ban építtette Zala az addigra országos hírű művész. 1884-ben kezdett dolgozni első pesti, epreskerti műtermében. A századfordulóig elkészült többek között a Huszár Adolf halála után általa befejezett, az aradi vértanúk emlékére emelt Szabadság- szobor Aradon, József nádor szobra az alcsúti kápolnában, gróf Andrássy Gyula szarkofágja Tőketerebesen és domborműve Krasznahorkán, Károlyi Gyula gróf, özvegy Batthyany Lajosné és Jókai Mór mellszobrai, és legfontosabb, leghíresebb alkotása, a Hősök terén 1929-ig folyamatosan készülő Milleniumi Emlékmű szobrai. Zala szoborta Gábriel arkangyal alakját, a Háború és a Béke allegórikus szoborcsoportjait, az összes domborművet és négyet az eredeti királyszobrok közül: Nagy Lajos, Hunyadi Mátyás, Mária Terézia és I. Ferenc József alakjait. Ezen munka előlegéből vette meg a telket az akkori Stefánia út – István út – Jávor utca határolta területen és építette meg villáját és csodálatos, hatalmas műtermét. Aminek mára hűlt helye maradt.

De hiába az elképesztő mennyiségű megrendelés, a folyamatos, megfeszített munka, a Mester nem tudott bánni a pénzzel, ezért csupán 15 év után el kellett adnia gyönyörű házát és műtermét. A vevő bizonyos Horváth Ákos fonal és csipkekereskedő volt, tőle bérelte vissza az ingatlant még vagy húsz éven át. Itt fejezte még be Erzsébet királynő szobrát, ami ma az Erzsébet-híd lábánál ül háttal mindenkinek, utolsónak pedig Tisza István szobor kompozícióját, amit újjáépítve a Parlament északi oldalán láthat ma a nagyközönség. 1934 után már bérelni sem tudta világszép, közel 400 négyzetméteres műtermét, el is költözött a környékről, hogy ne kelljen látnia üresen árválkodó műhelyét.

A villa eredeti tervei csodával határos módon túlélték a huszadik századot, és itt megtekinthetőek. Egyrészt gyönyörűek, másrészt beszédesek. Nélkülük pláne nehéz ide, az egyébként szép, az 1940-es évek divatja szerint épült társasház helyére képzelni Zala György hajdani híres, üvegfallal és részben üvegezett tetővel ellátott, 25×25 méteres, 15 méter magas műtermét, amiben felvonó is volt és központi fűtés. A műterem összeépült a villával, a köztes terekben a pincében istálló volt trágyagödörrel(!), a villa alatt mángorló, mosókonyha, borospince és a konyha cselédszobával. A földszinten volt a nagy műterem, ami persze a ház teljes magasságát betöltötte. De volt még egy kis műterem is kb. 60 négyzetméteren, barátságos kis terasszal a Liget felé. A villában két szinten összesen hat szoba, két fürdőszoba szolgálta az egyedülálló szobrász kényelmét, aki csupán. nővérével osztotta meg dolgos életét és Vénusz szobrával őrzött villáját. Egészen 1915-ig, amikor is először egy környékbeli kisebb házba, majd a Thököly út 91-be költöztek, utolsó éveiben pedig a Damjanich utcában lakott.

De vissza a meseszép, Zsolnay kerámiából öntött hölgyekhez, akik hősiesen díszítik a ház homlokzatát immáron 120 éve, töretlenül, ami, ismerve az anyag törékenységét és a huszadik század viharait, nem kis teljesítmény.

Először is, miért alkot egy leginkább neobarokk stílusban dolgozó emlékmű szobrász az akkor legmodernebbnek, sőt, renitensnek elkönyvelt szecesszió jegyében? Lehet ez kiállás Lechner Ödön mellett, akit már az Iparművészeti Múzeum 1897-es megépültével heves támadások értek, és aztán még éveken át. 1902 után alig kapott megrendeléseket részben Wlassics Gyula vallás és közoktatási miniszter harcias parlamenti beszédének, részben az akadémiai stílust képviselő, befolyásos kolléga, Hauszmann Alajos ekézésének köszönhetően. Zala György volt az első nagynevű művész, aki Lechner mellett kiállt és Quittner Zsigmond építésszel együtt megvédte a magyar szecesszió ihletőjét. Lechnert kérte fel háza tervezésére, bár a végleges rajzokon a Bálint Zoltán-Jámbor Lajos építészpáros pecsétje szerepel.

Ami a legnagyobb elismerés, kiállás, kalaplengetés, hogy Lechner szívügye, a szecesszió jegyében, de leginkább a francia Art Nouveau hangulatában alkotta meg Zala György saját villája ékességét,  a Városligetre és részben a Stefánia felé néző buja, mozgalmas domborművet. Bátran alkothatott a merész Mester, saját házán nem kellett házsártos megrendelővel küzdenie, és volt olyan elismert művész, hogy a hatóságok, a politika esetleges támadásait is kivédje.

Tíz hölgy díszíti így a házát. Középen Vénusz az egyetlen teljes alakos szobor, féloldalt fekszik, félprofilja a századfordulós fotókra emlékeztet. Alakja örök hódolat a szépség és a művészet előtt. Neve jelentése: báj, bájosság, kellem, hajdan a kertek gondozóinak is védőszentje volt. Mellette a három grácia öleli egymást, a jóság, a kreativitás, a termékenység jelképei. Pallasz Athéné, a szűz istennőt kékes, pikkelyszerű ruhában ábrázolja, Vénusz alakjával nézik egymást kitartóan. Az egész kompozíció sűrű, tenger habjaira emlékeztető, buja növények keretéből néz ki.

Érdekes módon az eredeti tervrajzokon nem szerepel ez az alkotás egyáltalán. A ma már nem létező műterem Liget felöli oldalán volt egy dombormű, hogy megépült-e, azt már nem tudni. Ez lehet, későbbi ötletből született, a századforduló Lechnert támadó, a magyar szecessziót csúfoló dühös politikai, és kicsinyes szakmai vitái vezethették Zala Györgyöt az elhatározásra, szelíd hölgyek képében, a finom, de időjárás-és időtálló Zsolnay kerámiából állítson emléket a szecesszió születésének.

Milyen jó, hogy megtette, így ma van mit megcsodálni az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia sarkán.

A ház évtizedek óta a Líbiai Nagykövetség székhelye, bár most semmi életnek nincs nyoma. Ablakai zárva, kertje gazos, biztonsági kamerák, zászló, címer nem mutatja a külképviselet jelenlétét. Kerítésén visszaköszönnek a villa díszei, jó lenne azt is, a házat is eredeti pompájában látni, belsejét a nagyközönség számára is láthatóvá tenni, hogy együtt örülhessünk a régi Pest egyik szép örökségének.

Forrás:

Helyszínbejárás 2020 október

https://www.omnia.ie/index.php?navigation_function=2&navigation_item=%2F2048128%2F653500&repid=1

http://www.szecessziosmagazin.com/budapestmap.php

http://www.szecessziosmagazin.com/magazin9/zaladombormulechnerbalintjambor.php

https://cultura.hu/kultura/hol-talaljuk-meg-zala-gyorgy-szobrait/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Zala_György_(szobrász)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Millenniumi_eml%C3%A9km%C5%B1

http://www.zalagyorgy.info/a_munka_eltette.html

https://www.artmagazin.hu/articles/archivum/2c3dacefa0a880b68d9c190c5350c456

https://maps.hungaricana.hu/hu/BFLTervtar/30198/view/?pg=0&bbox=2193%2C-3897%2C6360%2C-1262

 

http://www.szecessziosmagazin.com/magazin9/zaladombormulechnerbalintjambor.php

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák