Barion Pixel

A véletlen és művei – Rákóczi út 52

Szerző: | 2016. nov. 19. | Blog

Véletlen került a kezembe a Rákóczi út 52 teljes, a Levéltárban őrzött dokumentációja. Tervek, engedélyek, cirkalmas betűk, gondos, művészi műszaki rajzok, majd a háború utáni idők kevésbé csodálatra méltó dokumentumai.

Szép, régimódi homlokzat nézett vissza rám, pártázatos, kicsit német kisvárosi városházakra emlékeztető díszekkel. Arányos, barátságos, szép pesti ház. Aztán megnéztem, hogy fest ma. Siralmasan. Jó, volt közben egy ronda világháborús ostrom, meg egy arra vészesen hasonlító ’56, de ilyen durva ízléstelenséggel sehol a világon nem nyúlnak régi házhoz, ahogy szerencsétlen fővárosunkban tették évtizedeken keresztül ész, ízlés, odafigyelés és jó szándék teljes hiányából fakadóan.

20161117_11433420161117_114359

A régi terveken szokás szerint gyöngybetűkkel olvasható a megrendelő neve. „Méltóságos Professzor Doktor Dollinger Gyula Egyetemi Tanár bérháza”. Dr. Dollinger Gyula (1849-1937)  híres neves sebész professzor volt, szülészvizsgával is rendelkezett, és őt tartják Magyarországon az ortopédia, vagy, ahogy az ő korában nevezték „testegyenészet”, és a magyar rákkutatás alapozójának. Ő íratta először össze, mennyi rákbeteg van az országban, és dolgozta fel ezen szám tudományos tanulságait, mindezt 1902-ben. Nemzetközi hírű professzor volt a sebészet, az ortopédia és a rákkutatás területen egyaránt, 1993-óta az ő születésnapján tartják a Nemzeti Rákellenes Napot, április 10-én minden évben. Ő végzett először az országban epekő műtétet, és – nem utosó sorban – ő rendelte meg a Klinika épület megépítését a Szigony utca és az Üllői út sarkán. Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezték, az átadás éve 1909 volt. https://www.google.hu/maps/place/Budapest,+%C3%9Cll%C5%91i+%C3%BAt+%26+Szigony+u.,+1083/@47.482362,19.0796297,3a,60y,90t/data=!3m6!1e1!3m4!1sUpqhFjBQXfDaWHWAMjPuMA!2e0!7i13312!8i6656!4m5!3m4!1s0x4741dcfa4124756d:0x7004bc6ab76c785b!8m2!3d47.4826097!4d19.0791635

Saját házát Dollinger doktor az 1887-ben még Kerepesi út 52 alatt Kauser Gyulával terveztette, ami azért sem lehetett véletlen, mert a terveket szintén aláíró Dr. Dollinger Gyuláné született Kauser Mária volt. Kauser mester apja János kőfaragó volt, testvére József, szintén építész, a szomszédos 54-es ház tervezője. A ház mai, keservesen szétbarmolt állapotában is látszanak az eredeti arányok.

20161117_114643

Az első szinten az akkor még Kerepesi út felé 9(!) szobás lakás nézett, plusz ugye fürdő és cselédszobák, hátul emeletenként 1-1 3 szoba-cselédszobás lakás épült. A Levéltár őriz néhány, a világégést megelőző átalakításról szóló rajzokat, így üzletportálok terveit is. 1913-ban lift épül a lakók kényelmére, 1914-ben szép, új, szecessziós, fa kirakat. 1938-ban fa lépcső épül, ami a földszinti „Imhof-féle üzletet” köti össze az első emeleti lakással. El lehet képzelni, milyen szép lehetett az a feltehetően férfiruha divatüzlet, hiszen az 1911-es Lakcímjegyzék szerint Imhof Mór úr és társa Imhof Géza férfiszabók voltak a Rákóczi út 62-ben.

Sőt, 1911-ben az Udvari Fehérnemű Kamara vezetője egy bizonyos geisslinghofi lovag Imhof Miksáné. Ezzel a pedigrével biztos szép üzletet tudhatott magáénak a család.

Végül egy lakásjegyzék 1911-ből. A tulajdonos professzor úr és családján kívül itt lakott Reiter Zelig (Zsigmond) nürnbergi játékáru-cipő-kefe-rőfös és rövidáru kereskedő, itt volt Eisler és Kardos rövidáru üzlete, itt lakott Herdán Leó órás, és dr. Bárdossy Jenő jogász, a Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi főfelügyelője, nem mellesleg Bárdossy László, későbbi kivégzett magyar miniszterelnök apja.

Aztán jött a háború, ’56, és az azt követő évtizedek mélyrepülése.

Szomorú látvány a mai egyen oszlopokon ácsorgó, neobarokkos 3 emelet, kockaházzal a tetején. Eklektikus, mondhatni. 🙁

Forrás:

Budapest Történeti Levéltár

www.fortepan.hu

http://daganatok.hu/dollinger_gyula_munkassaga

http://seb1lib.galeria.milanka.hu/main.php/album/igazgatok/ dollingergyula.gif.html

http://rakliga.hu/megkoszoruztuk-dr-dollinger-gyula-dombormuvet/

http://baratikor.semmelweis.hu/galeria/page.php?

mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/08/04/rakoczi_ut_52

http://budapest100.hu/hazak/szent_istvan_korut_2..2801.htm

http://lexikon.katolikus.hu/K/Kauser.html

https://library.hungaricana.hu/hu/collection/fszek_budapesti_czim_es_lakasjegyzek/

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák