Barion Pixel

Mókusokat láttam ma a Móriczon. Nem, nem ittam előtte semmi tudatmódosítót, teljesen rendes mókusok voltak, és – tisztességes mókusoktól elvárható módon – játszottak önfeledten.

Persze nem igaziakról van szó, kőbe vannak faragva, és úgy 100 éve játszanak kitartóan a zordon Körtér lehajtott fejű gyalogosainak feje fölött. A legutóbbi felújításnak köszönhetően ismét hófehér (vajh’ meddig?) kőből faragottan, egy gondosan díszített, szép, öreg ház falán, az emelt fejjel,  a szépre mindig nyitott szemmel közlekedő pesti polgár örömére.
 
A mókusos ház címe Móricz Zsigmond Körtér 1. Érdemes földbe gyökerezni a bejárat feltehetően Zsolnay gyár készítette csillogó, szivecskés keretdíszei előtt, amik a váratlan, így a házba bejutni képtelen látogatót is megörvendeztetik.

 

A bejárati ajtóra tapadva belül vélhetően eredeti, sárga keramit kockát, márványozott oldalfalakat, aranykeretes boltíveket, és egy hatalmas, háborúkat és ’56-ot csak a jóisten tudja, hogyan túlélt, kovácsoltvas csillárt csodálhat meg az ember.
 
A ház építésének éve 1909, a megrendelő a különös nevű, mérnökember Bartolotti Ertwegh Ede, a tervező Fischer József és Detoma Alfonz. Fischer József nevű építészből kettő is volt, egyikük szépséges Bauhaus házairól ismert, és 8 éves volt, amikor ez a ház épült, a másik, aki korábban élt egy generációval dolgozott itt, és ezt megelőzően éveken át párban Detoma kollégával. A körtér felé eső szomszédos ház is az ő munkájuk, de annak jó kétharmadát elvitték az ’56-os harcok.  Az építész páros stílusa a neorománnal keveredő szecesszió, ami itt, az 1-es számú házon is jól megfigyelhető.
 

Az olasz származású Detoma Antal a bécsi operaház építésében való részvételéért bárói címet kapott, Bécsből jött Magyarországra, itt, mint márványműves vett részt előbb az esztergomi prímási palota és a bazilika építésében, majd dolgozott a Budavári Királyi Palota Hauszmann Alajos-féle átépítésén is. Antal fia, Alfonz feleségül vette a mai Móricz Zsigmond körtér 1-es szám fura nevű tulajdonosának lányát. Ezé a családé volt a mai Bartók Béla út 49. kertjében álló villa is, ott élt és halt meg a márványművész öreg Detoma.  Innen, a Detoma-vonalról a sok márványozott lépcsőház a környéken.

Az egyes számú házon címerféle is díszeleg, tán a romantikus román stílus részeként, és mi csak közelebbről látható, a kidomborodó balkon alatt, az árnyékban megbújva, a zordon forgalom felett pár méterrel 2 kis mókus játszik úgy 100 éve, zavartalanul……..

 Forrás: www.egykor.hu

Somlai Tibor: Fent és Lent

Corvina kiadó Budapest, 2014.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák