Barion Pixel

Kiskastélyból kockaház

Szerző: | 2017. márc. 19. | Blog

Sas-hegy, keleti lejtő. Társasházak, kockaházak, pár régi villa, néhány régi bérvilla. Vannak szebbek, lepukkantabbak, pár bauhaus csoda, itt épp egy lábon rohadni hagyott, hajdani minisztériumi nyaraló, és egy elitnek mondott óvoda dominál. Az egyik sarkon, nagy kert mélyén mesélő ház áll. Anno szép volt, egy igazi ékszerdoboz, kiskastély, romantikus, tornyos, hullámos, barátságos, lett belőle arctalan, otromba kockaház.20170306_105057

Az eredeti épület Nagyságos Pálfy János villájának épült 1928-ban Létay Sándor építész tervei alapján. Létay Sándorról annyit érdemes tudni, hogy testvéreivel, a szintén építész Andrással és Lajossal megépítették az első, magyar gyártmányú, működőképes repülőgépet, amivel az 1914. június 28-án rendezett osztrák-magyar, „időtartam” versenyen megnyerték a kétszeres első díjat. Pech, hogy pont aznap üzent hadat a Monarchia Szerbiának, ami persze tönkretette a szép reményeket.

A szép villa mindenesetre megépült az akkori Lejtő út 13, ma Nagysalló utca 2 alatt, egy család örömére és használatára. A szuterénbe kör alakú növénypince(!) került, fáskamra, házmesterlakás, garázs, mosókonyha, a magasföldszintre meg tágas lakás: előre, a Lejtő útra nézett középen a nagy ebédlő, attól két oldalra háló és „úriszoba” nyílt, hátra hall, fürdő, konyha, kamra. A toronyba pedig semmi más nem volt, csak egy 6×6 méteres, kör alakú vendégszoba a szerencsés meghívottaknak.

20170306_104716

20170306_104720

20170306_104724

20170306_104746

20170306_104922

1948-ban még mindig Pálfyék a tulajdonosok, úgy tűnik, a háborús sérülések után az eredeti állapotok születtek újjá, 1970-re viszont már 6 lakásosra sikerült szabdalni a régi nagy lakást.

Mélyrepülés első, dermesztő állomása az 1977-es dobozház ráépítés volt. Plusz hét(!) lakás épült, ezzel tökéletesen eltorzítva, sőt eltűntetve a régi ház karakterét. Itt ismét az engedélyezők felelőssége érdekes. Miért kellett ezt ilyen durván csinálni? Miért a bosszú? Az utolsó tőrdöfés persze a nyolcvanas évek specialitása: a garázssor építése volt ’81-ben. Értem, hogy szükség volt garázsokra, de nem lehetett volna egy fokkal civilizáltabb megoldással?

20170307_074822

20170307_074742

20170307_074710

20170307_075153

20170307_075135

Nagy kár mindenesetre. A „before and after” képek beszédesek.

Forrás:

Helyszínbejárás

Budapest Történeti Levéltár

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák