A séta a Hermina úton szikrázó, téli napsütésben, ropogós hidegben adatott meg a minap. Ilyenkor, hogy nincs lomb, jobban látszik minden – az is, amit az év többi részében jótékonyan fed a zöld. A híres és gyönyörű Sipeki-villától indultam. Ami, hasonlóan a Dohány utcai Árkád-bazárhoz, bár Magyarország egyik legszebb szecessziós villájaként közismert, attól még nyugodtan omlik róla a vakolat….a szomszédos házon rögtön megakadt a szemem. Nem olyan híres –gondoltam magamban – de üres, ez szemmel látható. Aztán, amikor közelebb merészkedtem a kerítéshez, láttam meg a kert mélyén álló ház teraszán a távolról alig olvasható táblát: „Ebben a házban gyilkolták meg gróf Tisza Istvánt.” Vagyis ez a nagy kert mélyén árválkodó, évek óta gazdátlan, szép, öreg ház a híres-hírhedt Roheim-villa.
Amikor Roheim Sámuel fakereskedő nagyvállalkozó 1900-ban pesti villa építésére kérte fel Pollák Manó építészt, biztos nem sejtette, hogy a Pöstyén gyönyörű fürdőit tervező mester keze munkája majd ilyen szomorú sorsot kap az akkor indult, új évszázadtól.
Még új volt a ház, amikor 1917-ben az akkor már második ciklusát végző miniszterelnök, gróf Tisza István kibérelte a villa földszintjét pesti rezidenciájául, hogy ha nem imádott otthonában, a geszti kastélyban van, Pesten is legyen egy kényelmes otthona.
Tisza a régi világ politikusa volt, nem tudta elképzelni a jövőt a Monarchia létezése nélkül. És dacára annak, hogy 1914-ben, ugyan rövid ideig csak, de ő volt az egyetlen vezető politikus, aki komolyan ellenezte a háborút – mégis a közvélemény személy szerint őt, Tisza grófot tette felelőssé a háború borzalmaiért és elvesztéséért is.
Tisza István először 1903-1905ig, majd 1913-tól 1917-ig volt miniszterelnök. 1917-től országgyűlési képviselő, majd ezredesként frontszolgálatot teljesít. Két héttel a – sorrendben negyedik – ellene elkövetett, ezúttal végzetes merénylet előtt tért haza.
A Pesti Hírlap tudósítása 1918. november 1-jén: „A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István”.
„A Hermina út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket. – Mit óhajtanak? A civil válaszolt: – Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem? – Nem rejtegetek senkit sem. – Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten.” „Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették: – Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának! – Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert. – Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek! – Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember. – Nem teszem! – Álljanak félre a nők! – Nem állunk. Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert. – Na, hát mit akarnak? – Maga az oka a háborúnak! – Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka. – Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte! – Nem én vagyok az oka! – Álljanak félre a nők! Semmi válasz… – Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás… Három lövés dördült. Tisza előre bukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte. – Végem van, – mondotta Tisza, ennek így kellett lennie. A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”
Érdekes az emeleten lakó, világhírű tudós, Roheim Géza emlékezése a perről, őt tanúként hallgatták meg az 1920 augusztus 2 és szeptember 15 közt folyó tárgyaláson: „…az egész teátrálisan, kvázi inscenirozva folyt le.”
S bár a kommün bukása után volt szándék a tettesek és főleg a felbujtók megbüntetésére, és két vádlottat el is ítéltek – a merénylet valódi, értelmi szerzőit soha nem találták meg, így az sem derül már ki, kinek a megbízásából, pontosan mi és miért történt valójában.
1920-ban mindenki, aki a pert figyelemmel kísérte, meg volt győződve Károlyi Mihály érintettségéről, miszerint ő állhatott a merénylet hátterében, erre azonban nem találtak bizonyítékot. Bethlen István miniszterelnök leállítatta a nyomozást, így ez már nem is fog kiderülni.
A Tisza-per végén, a Sándor-palota (Miniszterelnökség) teraszán 
A háború utáni első évtizedben az ÁVH használta méltatlan célokra a jobb sorsra érdemes villát, majd, 1956-tól ha lehet még kevésbé „testhez álló” funkciót nyert a ház: A Mozgássérültek Állami Intézete használta fiatal mozgássérült férfiak bentlakásos otthonául. A ház soha nem volt akadály mentesítve, az egy szem hátsó, ocsmány lift valamikor a hetvenes évektől volt hivatott a kerekes székes lakók életét valamelyest könnyíteni.
Keserves sors jutott a szocializmusban a sérülteket ápoló intézményekre, az ott dolgozókra, és mindenekelőtt az ott élőkre. Mint azt az Index kiváló cikke összefoglalja, az államra a háború után szakadt a sérültek ellátása – miután gondosan tönkre tette az addig e téren is, évszázadokon át kiválóan helyt álló egyházakat és magánszemélyeket. Az új intézeteket hozzáértés és odafigyelés nélkül, kis pénzből szerelték fel. A ’40-es, ’50-es években még csak egyféle intézet létezett, amiben „ömlesztve” láttak el mindenkit: testi és szellemi fogyatékosokat, fertőző betegeket, öregeket, árvákat és azokat is, akiknek egyszerűen nem volt hol lakniuk.
Ráadásul sokkolta a rendszert, hogy a szocializmus megszületésével nem tűntek el a szociális problémák, sőt, ezért is akarták eldugni a betegeket, és száműzték őket távoli, gazdátlanná vált, a bűnös múltat képviselő, világtól elzárt és egyre rosszabb állapotú vidéki kastélyokba, kúriákba.
A mozgássérültek 2001-ben költöztek ki végleg a Róheim-villából, azóta az épület üresen áll, állapota egyre romlik. Egyik tulajdonostól a másikhoz került az elmúlt 17 évben, de mert egyre többe kerül(ne) a felújítás, minden terv csak terv marad. A legutóbbi bejegyzések a Corvin Lánc-testület iroda és vendégház, az úgynevezett „Collegium Roheim” megvalósulásának örülnek, a másfél éve született tervek szerint idén nyáron készülne el a felújítás. Ami még el sem kezdődött.
Pedig a muemlekem.hu szerint még mindig meseszép az épület belseje. „(…) különösen gazdag díszítőszobrászati, festészeti és iparművészeti részletei (faragott lépcsőkorlátok, mellvédek, ajtórácsok, kandeláberek, csillárok, kazettás mennyezet) orientális motívumokkal, valamint neobarokk és neoreneszánsz stílusban készültek”.
Kár érte.
Forrás:
Helyszínbejárás 2017 január
http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/12344.htm
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11581
http://index.hu/nagykep/2015/03/07/braun_ferenc/
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_oktober_31_tisza_istvan_meggyilkolasa/
http://tortenelemcikkek.hu/node/341
http://kiskunhalas.fidelitas.hu/cikk/150_eve_szuletett_tisza_istvan
http://www.huszadikszazad.hu/1921-majus/bulvar/szenzacios-tanujelentkezesek-a-tisza-porben
http://kulturpart.blog.hu/2015/10/19/konferencia_tisza_istvanrol
http://www.huszadikszazad.hu/1918-oktober/bulvar/grof-tisza-istvant-agyonlottek
http://magyarhirlap.hu/cikk/14020/A_Roheimvilla_titka
http://historiamozaik.blogspot.hu/2014/05/gyilkossag-roheim-villaban.html
0 hozzászólás