Ismét a pesti Csikágóban járunk. A most mesélő ház sem nem szép, ránézésre sem nem érdekes, az ég világon semmi nem késztetné a legmerészebb városi bloggert sem arra, hogy egy percre is megálljon előtte.
Engem az vezetett a hetedik kerületi óriás, az Alpár utca és a Sajó utca közt terpeszkedő, és az építésekor a ház könnyebb megközelíthetősége kedvéért megnyitott Szinva utca által határolt iker bérházakhoz, hogy ennek egyik címe, „Sajó u 5a” olvasható a környéken is számos szépséget tervező műépítész, ifj. Nagy István pecsétjén.

Régi csodálója vagyok a századforduló első évtizedében különösen termékeny mesternek, és vagyunk ezzel egy páran, ha legtöbben nem a nevét, hanem a házait ismerik inkább. Ő tervezte a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésénél álló Szenes-házat, és a Dob utcában, a hasonlóan gazdag virágmintás homlokzattal büszkélkedő, bár sokkal kevésbé közismert Schwartz-házat. Lechner követő volt természetesen, de a méregdrága Zsolnay majolika helyett a sokkal költséghatékonyabb vakolatból alkotta virágait pesti házaira.
A Sajó utca 5a speciel nem az ő terve, bár lehetne, a stílus nem lenne idegen a mester rajzolta vonalaktól. Azonban a megrendelő inkább saját építészét kérte fel a feladatra. A századforduló virágzó vállalkozása, az állami tulajdonú, a fővárosi tömegközlekedés kiépülésének aranykorát meghatározó Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) építészeként a vállalat megrendelésére Tamás József (1868-1931) tervezett ide házat.

A székelyföldi származású építész specialitása a szolgálati lakásokat magukba foglaló, illetve a pesti kötöttpályás tömegközlekedést kiszolgáló épületek tervezése volt. Rengeteg, méretében és funkciójában hasonló épületet tervezett Pesten: Az ő munkája Budán a Hűvösvölgyi út 10 alatt a Szépilona Kocsiszín épületei, a Visegrádi út 6 alatti bérház a BKVT tulajdonában, szolgálati lakásokat tervezett a Tímár utcában, a Nagy Lajos király úton, a Margit körúton kettőt is, a Szász Károly utcában, a Soroksári úton, kocsiszínt a Bosnyák téren és egy bérvillát a Nyúl utca 13a alatt.
Itt, a Szinva u 5-7 és 6-8, Alpár utca 6-8 és Sajó utca 5-7 címeken létező, 1903 és 1904 közt épült tömb nem munkáslakásoknak épült, hanem, jogászoknak, mérnököknek, az adminisztrációban vezető tisztségeket betöltő közép-és felsővezetőknek és családjaiknak. Ezért tágas, átlagosan 80-120 négyzetméteres, nagy, egymásba nyíló szobákkal épült lakások voltak többségben, amiket cserépkályhákkal fűtöttek, és cselédséggel tartattak rendben. A legszebb és legnagyobb lakások a saroklakások voltak, a házak leghangsúlyosabb, és mára egyedüli jellegzetességként megmaradt kupolaszerű sarokdíszei alatt anno kialakított, és jó eséllyel azóta, a háború utáni lakásleválasztásokkor kisebb lakásokra szabdalt lakrészek lehettek.

Az egyik ilyen, bár most nehezen elképzelhető lakásban élt és tartotta fel virágzó építész műtermét ifj. Nagy István műépítész 1905-től évtizedeken át, eséllyel egészen 1950-ben, Erzsébetvárosban bekövetkezett haláláig.

A másik érdekes lakó, aki egy még érdekesebb társaságot, és intézményt hozott e falak közé, az az 1908-ban itt jegyzett Osvát Ernő. Csak két évig lakott itt, 1910-ben költözött az Aréna út 66-ba, ahol haláláig élt. Ő volt Fenyő Miksa mellett a legendás Nyugat főszerkesztője, amely szerkesztőséget a hőskorban, a lap indításakor itt, a Sajó utca 5a alatti földszinti lakásban szerkesztettek 1909-ig, amikor a szerkesztőség a lakcímjegyzék szerint az anno Aréna, mai Dózsa György útra, majd Rákóczi útra, onnan pedig a Lónyay utcába költözött.

A Nyugat első száma 1907 karácsonyán jelent meg, az impresszumban címként a Budapest VII. kerületi Sajó utca 5a, földszint 2 szerepelt. Ez a lakás Osvát Ernő, a Nyugat szellemi irányítójának és szerkesztőjének otthona volt. Az akkor induló lapnak nem volt tőkéje irodát bérelni, ezért eshetett a választás a szerkesztő otthonára.

Osvát Ernő Róth Ezékiel néven született Nagyváradon 1876-ban és 1929-ben halt meg Budapesten, a közeli Dózsa György út 66. Pesten tanult jogot és bölcsészetet, de egyiket sem fejezte be. 1897-től jelentek meg írásai az Esti Újságban, irodalmi kritikái a Budapesti Hírlapban. Az ezredfordulótól lett A Hét, majd az Új Magyar Szemle belső munkatársa. 1901-ben próbált először saját lapot indítani, aztán csak egy év múlva indult el a Magyar Géniusz című lap. 1905-től Fenyő Miksával elindította a rövid életű Figyelő című folyóiratot, mielőtt a legendás Nyugat megjelent volna. Az első szám 1907 karácsonyán jött ki a nyomdából, de a lap indítását 1908 januárra teszi a szakirodalom.

A Nyugat
A szerkesztésben Fenyő Miksa mellett Ignotus volt Osvát segítője. A legendás hármas fedezte fel többek között Móricz Zsigmondot, Illyés Gyulát, Németh Lászlót. A két világháború közti évek ragyogó tehetségű irodalmi generációja mind a Nyugat hasábjain jelentette meg írásait.
A hőskor
A lap indításakor és létezésének első másfél évben székelt itt, a Sajó u 5a földszinti lakásában a Nyugat szerkesztősége. Állandó szerzőként ebben a két évben Hatvany Lajos írásait lehetett rendszeresen a lapban olvasni, valamint Adyt, Babitsot, Móriczot, Kosztolányit, Karinthy Frigyest, Csáth Gézát, Tóth Árpádot és Juhász Gyulát, Balázs Bélát és Gellért Oszkárt, Cholnoky Viktor, Lukács György és Elek Artúr is az első két év rendszeres publicistái közt volt. Micsoda lista, micsoda generáció. Mivel írtak a lapba, jó eséllyel jártak a szerkesztőségben is. Ha csak egy valaki járt csak egyszer is ebből az illusztris névsorból a Sajó utcában, már érdemelne táblát a ház falára. De nincs.
Fennmaradt egy levélváltás Juhász Gyula és Babits között, ami a szerkesztőség pontos címét pontosítja. 1908 őszén írt Babits Juhász Gyulának:
„Írd meg azonnal levelezőlapon a »Hét« és a »Nyugat« címét, itt egyik újságot sem lehet kapni. Ezt feltétlenül rögtön kérem. (….) „Kedves Mihályom, a Nyugat szerkesztősége nem – mint írtam – Mérleg – hanem a Sajó u. 5. a. van.”
1910-ben Osvát Ernő elköltözött a Dózsa György útra, ahol majd 1929-ben, kevéssel a felesége öngyilkossága, és közvetlenül tüdőbajban meghalt lánya halála után öngyilkos lett.
A Nyugat szerkesztősége 1909 május 1-el költözött Osvát következő címére, az Aréna, ma Dózsa György út 66-ba, ismét a földszint 2-be, bár arra nem találtam adatot, hogy itt is Osvát lakásában dolgoztak, vagy csak ugyanabban a házban béreltek irodát. Innen kerültek a Lónyay utca 18-ba 1912-ben, az itt töltött évekre tábla emlékeztet e ház falán. 1916 után más címeken szerepel a szerkesztőség, bár köztudottan leginkább kávéházakban történt a lap írásainak összeállítása. A Nyugat legendás asztalai a Centrálban, a Bristolban, a New Yorkban voltak fellelhetőek a fénykorban, de az már egy másik történet.
A szomorkás, szecessziós óriás iker bérház az Alpár és a Sajó utca közt nem sokat árul el hajdani, legendás lakóiról, és a házban anno rendszeresen megforduló látogatóiról. A magyar irodalom legsikeresebb irodalmi folyóiratának első számai e falak között születtek, és a páratlan tehetségekben gazdag, azóta is csodált generáció nagyjai adták itt anno egymásnak a kilincset, de erről a Sajó utca 5 alatti bérház falai azóta is szemérmesen hallgatnak.
Forrás:
Helyszínbejárás 2026 szeptember
https://cultura.hu/kultura/osvat-erno-a-nyugat-szerkesztoje/
Ifj. Nagy István és Társa, társt. ifj. Nagy István és Nagy Zoltán, építőmesteri üzlettulajdonosok. A czéget egyedül ifj. Nagy István jegyzi, VII, Sajó-u. 5la.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_27_1916/?pg=858&layout=s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_Istv%C3%A1n_(%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz)
https://newspapers.arcanum.com/hu/view/HolMi_2008/?query=Saj%C3%B3+u+5a&pg=38&layout=s
[…]
https://newspapers.arcanum.com/hu/view/HolMi_2008/?query=Saj%C3%B3+u+5a&pg=90&layout=s
https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/05/11/szinva_utca_5_7
0 hozzászólás