Barion Pixel

Ahogy az ember araszol a dugóban így Karácsony felé, de még nincs teljesen leszáradva agyilag,
és nyitva tartja szemét a szépre, a szürke pesti (esetünkben budai) télben elhanyagolt, kosszal
álcázott, feledésre ítélt kincsekre lelhet.

Ilyen például a szépségéről nem, eleganciájáról még kevésbé híres, cserében rendkívül
forgalmas újbudai Október huszonharmadika út 17-es száma. Az Allé bevásárló-központ felé ha
megy a karácsonyi őrülettől elcsigázott pesti polgár mondjuk Budaörs felől, a
célhodállyal szemközti oldalon, ötvenes években épült, lélektelen kockaházak között megbújó,
hullámos homlokzatra lehet figyelmes. Hopp, ez mi?  Itt maradt a régi polgári világ egy szürke
(szó szerint) eminenciása. Valahogy megúszta a háborút, és mint az a felújítási
jegyzőkönyvekből kitűnik, 1948-ban még nem volt divat az öncélú rombolás, igyekeztek
konzerválni a megmaradt minőséget, sőt reprodukálni azt.
Szóval van ám itt egy szép ház is.

Emeletenként 2-2 félköríves. műkő borítású terasz keretezi a szintén ívelt alakú középső szobákat, ettől
lendületes, hullámzó homlokzat tér el a közvetlen szomszédság nem túl fantáziadús arculatától.
1941. május 24-én kapott engedélyt bizonyos „nagyságos Asztalos László úr és birtoktársai”,
hogy Kudelka György és Simó Gábor építészekkel 5 emeletes bérházat építtessen, emeletenként
3 lakással, egy nagyobb, és két kisebb alapterületűről szólnak az eredeti tervek.

Az utókor számára megmosolyogtató kitételek olvashatók az építési engedélyen: „…az utcai
garzonlakások előszobáit főzőfülkének használni nem szabad, mert a lépcsőházba tóduló
konyhagőz és szag az összes lakók érdekét sértené” – vagyis a zárt, társasházi lépcsőházak
mindenkori reménytelen kajaszaga is a szocializmus vívmánya. Az 1941-es építéskor Wertheim
gyártmányú felvonó beépítésére kap engedélyt a tulajdonos, amin azonban „kizárólag

vizsgázott kezelő kísérete mellett szabad közlekedni”.
A háborús „romtalanítási jegyzőkönyvek” 9 lakásról tesznek említést: 3db 2 szoba hallos, 2db 1
szoba hallos, és 4 garzonlakás sérült meg. Viszont megmaradtak – csoda – a mellékhelységek
márványmozaik burkolatai, a tölgyfaparketta is helyenként javítható maradt, mikből sejthető a
kivitelezés eredeti színvonala. Minden lakásban modern, süllyesztett fürdőkád, „fayance” mosdó,

mosogató és WC, és fatüzeléses cserépkályha épült újjá a háború után.
Vagyis van itt egy szép, de mára szürkévé, kopottá szomorodott hajdan elegáns, városi bérház. Nincs feltűnően ramaty állapotban, csak olyan arctalan, egyenszürke. A belső igényesség biztosan tükrőzödött eredeti külsején, ez ma hiányzik. Akkor épült, amikor egy modern, igényes polgári réteg virágzott Budapesten, szolgált bérlőként használni a rég letűnt, világháború előtti minőség és ízlés együttes építményeit.

Ma simán elmegyünk mellette, pedig érdemes felnézni, jobban szemügyre venni, mint szinte bármit Budapesten, az elszürkült, de mesélő házak városában.

2 hozzászólás

  1. Simó Gábor, ha minden igaz, és nem György.

    Válasz
    • Elnézést az elírásért.

      Válasz

Trackbacks/Pingbacks

  1. Nem csak az épületbontások, de a jellegtelen ráépítések is rombolják Budapest utcaképét – HírZilla - […] épület történetét felderítő Mesélő Házak szerint a belső tér is megtartotta az eredeti képét. így a mellékhelyiségek […]
  2. Nem csak az épületbontások, de a jellegtelen ráépítések is rombolják Budapest utcaképét - ApróHirdetések - […] épület történetét felderítő Mesélő Házak szerint a belső tér is megtartotta az eredeti képét. így a mellékhelyiségek márványmozaik […]

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák