Már rég szerettem volna látni. Nálamnál aktívabb városjárókmár többször bemutatták ezt a századfordulós, rejtett, szecessziós csodát. Meg szerettem volna ajándékozni magam ezzel a nem mindennapi látvánnyal. Az ősszel aztán szerencsém volt. Isten áldja a felújítókat – több szempontból is – az ajtó hetekig tárva-nyitva állt, por, kosz, halkan és udvariasan sürgő-forgó munkások mindenütt. Beengedtek, besurrantam.
Szűk, sötét előtér fogadott, a már utcáról megcsodálható, sárga virágos kőszőnyeget kerámiaképes, fehér csempés folyosó keretezi. Abszurd módon mindent túlélt, maratott üvegű, mintás fa ajtó nyílik a lépcsőházra. Ami menthetetlenül sötét, a megvilágítását szolgáló kis udvar szűk, a ház magas, a fény csekélyke, pláne borongós napon. A praktikum megint meglep: éppen ezért, az udvart átszelő gangok üvegtéglásak, hogy legalább a kevéske fény áthatolhasson, így érvényesülhessenek Róth Miksa messze földön híres ablakcsodái
Mert a Hajós utca 32 fő attrakciója a kék minden árnyalatában pompázó, virágokat és egzotikus madarakat ábrázoló nagyszerű ablakok. Mint egy kedves lakó megjegyezte, ezek már „csak” másolatok, de hódolat az elkészítőknek, korszaktól függetlenül. Az elpusztult ablakok újjászületésének éve 1992 volt, a mecénás a Fővárosi Önkormányzat műemléki alapja, a restaurátorok Gonzálesz Gábor és Füri Judit. Kár, hogy nincs sehova kiírva a nevük, megérdemelnék. Az ablakok olyan szépek, le sem tudja az ember venni a szemét róluk, lenyűgözőek, ahogy a kovácsoltvas is. A tér egészen szűk, a terv és a kivitelezés mégis – vagy épp ezért – csupa játék. Sehol egy szöglet, sehol egy egyenes vonal. Hullámzik a lépcső, a lépcsőkar, félkörív vezet a lakásokhoz, a lépcsőfordulóban is körtáncot kénytelen járni az elképedt látogató. A fény letéteményese a mennyezetet fedő üvegtető, szomorú állaga ellenére is hűségesen teljesíti kötelességét: a kevéske fényt megtöbbszörözi, árasztja fentről.
Most épp a külső, utcai homlokzat felújítása zajlott le, ami áldásos, biztos hatalmas lesz a változás az eddigi sötétszürke, potyogó vakolatú látvány után, de a belső terek, bár bőven rászolgáltak némi pénzköltésre, most úgy tűnik, nem kerülnek sorra. Egyedül az ablakok ragyognak, erős kontrasztban a falakkal, korlátokkal.
Az eredeti terveket kézbe venni mindig élmény.
Ezúttal az első meglepetés tárgya egy, a lépcsőházról nem látható, extra belső udvar, földszinten fedett – volt legalábbis anno – az emeleti lakásból azonban terasz nyílt erre hátra, vagyis nyugat, így a napfény felé.
Az már a főlépcsőről is látszik, hogy a meseszép ablakok keskenyebbik verziójából kettő a lakások felé néz. A régi rajzok szerint ezekből minden emeleten egy-egy a tágas fürdőszobát volt hívatott sejtelmes fényben fürdetni, míg a másik ablak a „passage” felé nézett, amely a lakást kötötte hátsó teraszához, illetve szobáihoz.
Az 1903-as tervek megrendelője Szegő Gáspár és felesége voltak, a tervek Málnai Béla és Román Miklós aláírásával születtek, a kivitelező pecsétje Kondor és Feledi mestereké. Mindkét építésznek rengeteg gyönyörű háza épül Pesten, Málnai karrierje nagyját Haász Gyulával dolgozta végig, Román Miklós meg testvérével, Ernővel szövetkezett, ez a fiatalkori munkájuk egy különös koprodukció.
Szegő Gáspár papírkereskedelmi részvénytársasága foglalta el a ház teljes földszintjét, valamint pincéjének nagyját, és „karzat” fedőnév alatt a mai világban galériának nevezhető, az első szint és a földszint közé kitalált szintet is, ott voltak az irodák, továbbá innen nyílt a legszomorúbb paraméterekkel bíró házmesterlakás: a szűk és sötét belső udvarra nézett.
Az első emeletre épült a legszebb lakás: négy szoba, hall, nagy fürdőszoba, az utca felé kis loggia, és hátra, a zárt, nagyobb udvar fele terasz. A hátsó lépcsőről kétszobás, fürdőszobás lakás épült. Ez a szoba-és lakáselosztás a másik két szinten ismétlődik.
A padlástérre épült a műterem, eredetileg „lemez-edző”, teremméretű szobákkal, és három sötétkamrával, továbbá tágas terasszal az utca felé.
Sem a Levéltár iratai közt, sem pedig a lépcsőházban nem leltem nyomát a szocializmusban szokásos, drasztikus lakás leválasztásoknak. Szerencsés lehet az, aki itt lakik, vagy valamiért időről időre itt akad dolga. Homlokzata újjászületése óta olyan, mint egy csokor fehér virág, csodás színfolt.
A volt……
….és a lett.
És a mesés részletek….
Mint egy szentély, a szecesszió szentélye, olyan ez a ház, mindenütt virágok, madarak, színek, girlandok, mintha minden a lakók, és az erre járók kedélyének javítására született volna. A homlokzat gyönyörűen megújult, reméljük a belső terek is szépen sorra kerülnek.
Forrás:
Helyszínbejárás 2017 ősz
Ráday Mihály: Új Városvédő Beszédek – Tarsoly Kiadó Bp., 2001
Budapest Történeti Levéltár
Fent és Lent – Corvina Kiadó Bp., 2014
Hálás köszönet a http://checkmybudapest.blogspot.hu/ szerzőjének, Nagy Anitának a gyönyörű képeiért, és lelkes részvételért 🙂
A loggia (olasz szó; újabban lodzsa írásmóddal is használatos[1]) az építészetben hagyományosan „pillérekre vagy oszlopokra támaszkodó, nyitott, árkádos csarnok.
„A loggia mai fogalma[szerkesztés]
A loggia mai értelmezésben lakóépületek erkélyszerű, ám a fal síkjából nem kiugró része – leginkább a az épülethomlokzatba bemélyedő nyitott térrész neve. Magyar jogszabályi meghatározás szerint ” az épület homlokzati síkján belül lévő, három oldalról falakkal, alulról és felülről födémekkel határolt, helyiséghez közvetlenül csatlakozó külső tartózkodó tér.”[6][7]
”
Szóval én látok loggiat az első emeleten.