Fények és árnyékok – Bartók Béla út

Bartók Béla út.

Érintetlen, egységes arculat, és mint a nálam sokkal okosabbak megírták, nem valami zordon hatóság késztette a huszadik század eleji befektetőket az egységes stílus követésére, nem. A divat. Ami szerencsénkre akkor épp a szecesszió volt. Ez dominálja a környéket, pedig a háború, és az ezen a környéken különösen kegyetlen ’56-os harcok rendesen tizedelték az eredeti szépségeket. Van itt híres szálloda, kietlen kaszárnya, vele szemben anno katolikus rendház, általános iskola, és a közelben neobarokk, ünnepélyes gimnázium – ha már, hát kettő, legyen helye a sok környékbeli gyereknek. Pezsgő polgári környéknek épült – és, csodák csodája – maradt meg a nevét többször is változtató budai főútvonal. Építészete őrzi még, ha helyenként rém romosan is a letűnt fénykort.

Amikor először léptem be a 39-es szám kapuján, első gondolatom az „Elfújta a szél” film változata volt. Ott volt a polgárháború utáni részekben mindennek olyan napfénysárgás fénye. Sötét és mélysárga, erős kontraszttal, sötét árnyékokkal. Ebben a lépcsőházban elhiszi az ember, hogy az elmúlt 75 évben itt senki semmire nem költött. Itt-ott megfúrták a falat, odavágtak 1-1 lámpát, meg ilyen-olyan csöveket, és kész. Döbbenetes oda nem figyelés mellett is megható szépségeket rejt a ház.

Bizonyos tekintetes Makó Mihály úr és neje megbízásából épült a Ménesi út és Fehérvári út sarkán álló hatalmas bérház 1905-ben. A terveket a környéken sokat tervező Fischer és Detoma építészpáros jegyezte, négy szinttel, emeletenként 3-5 szobás lakásokkal. A földszinten kapott helyet 1907 nyarán az Állami Rendőrség őrszobája „inspekciós szobával” a Ménesi út felöli oldalon. Ahol ma turkáló van, kezdetben vendéglő volt. Aztán 1935-re a Ménesi útból Nagyboldogasszony út, a Fehérváriból Horthy Miklós út lett, a tulajdonos viszont Nagykovácsi Milenkó textilipari nagykereskedő és ingatlantulajdonos, örökösei még 1946-ban is szerepelnek a hivatalos iratokon.
 
Érdekesség még, hogy ugyan a Tervtárban nem találtam erről írást/rajzot, de a Lakcímjegyzék 1928-as listája itt sorolja fel a Simplon mozi elődjét, ami aztán 1934-ben átköltözött a gyönyörű, ultramodern Simplon-házba az akkor épp Horthy Miklós út 62-64be. A sarkon lehetett előbb vendéglő, majd mozi, most meg turkálda. Szomorú sors.

Kedvenc Budapesti Lakczímjegyzékem a két háború közötti időszakból sorol néhány érdekes lakónevet, és szakmát. Itt lakott például Ehmann Aladár nyugalmazott altábornagy és br. Hazai Samu ezredes, felsőházi tag. A báró úr arról volt híres, hogy ő volt az Osztrák-Magyar Monarchia első izraelita tábornoka, Kohn Samu néven született. 1910 és 1917 közt hadügyminiszter volt Khuen-Héderváry és Tisza István vezette kormányokban. 1942-ben halt meg, mielőtt meghurcolták volna ezen érdemeiért. A ház lakói voltak még: Hazai Miklós báró, banktisztviselő, Küfler Béla dr. könyvtárnok, Pietsch Antal cukrászmester, özv. Pongrácz Györgyné földbirtokos, Goldberger Sándor magánmérnök, Polgár Dávid szesz nagykereskedő, Domide Leonidasz dr. orvos, Fekete Béla dr. ügyvéd, Ibos József dr. orvos, adjunktus és a kedvencem, Kucsora János mézeskalácsos.
 

 
 
A mézeskalácsos rég eltűnt már, ahogy a környék is sokat veszített régi fényéből. A szecessziós domborművek kopottak, sötétek, a lépcsőházban rohanó emberek közül már senki nem ül le a névtábla alatti sarokpadra. A képek sajnos nem túl jó minőségűek, de azért remélem, átjön valami a ház szépségéből, eleganciájából.

Forrás:
helyszínbejárás 2016 január
wikipedia.hu
 

Árkád Bazár – avagy egy “tündérpalota” öregkora

Nagyon híres és nagyon lepusztult.
Ez volt az első gondolatom. Minden, magára valamit is adó, a témával foglalkozó nyomtatott és internetes kiadvány a magyar szecesszió első 10 legfontosabb, legértékesebb, leghíresebb épületei között sorolja ezt a házat. Annyi minden épült és újult meg az elmúlt 25 évben, pont ez, a ritka szép, értékes ház egy sarokra a világhírű Dohány Utcai Zsinagógától hogy tud ilyen elképesztően lerohadt állapotban leledzeni?
Négy éve járom és fotózom a pesti bérházakat. Ez a ház, különösenképp lépcsőházainak látványa ma egészen elszomorított. Olyan szívszakasztóan szép, annyi potenciál, fantázia van benne, és érték, mindenek fölött. Nem akármilyen kivitelezés, hogy hisz túlélt 2 világháborút, 50 év kommunizmust, és – bónuszként – 25 elhanyagoltságot.
A Dohány utca 22-24 1909-ben épült Vágó József és László tervei szerint az Árkád Bazár – Késmárky és Illés Játék áruháza számára. Késmárkyék 1870 óta voltak a piacon, üzletük volt a Kossuth Lajos utcában, a Rákóczi úton, de jelen voltak 30 éve az akkori Európa leglátogatottabb fürdőhelyén, Karlsbadban is, mielőtt megnyílt nagyáruházuk a Síp utca – Dohány utca sarkán. A Vágó testvérek terve hatalmas szenzációt jelentett a városban. A korabeli sajtó így tudósított a nyitásról:
„A legnagyobb csendben, minden feltünést és vásári zajt kerülve, a főváros gyermekserege a napokban uj és csodálatos látnivalót kapott. A Rákóczi-ut, Dohány- és Sip-utczák keresztezésénél a gyermekmesék világa öltött testet.
Minden izében nagyszabásu és európai szinvonalon álló gyermekjáték-áruházat épittetett a régi és jóhirnevű Késmárky és Illés-czég.
Igen szép látnivaló a hatalmas ötemeletes palota, melynek árkádjai alatt járva-kelve, csodálattal látjuk a változatos játékok tömegét. A belső csarnokokban látunk babákat számlálhatatlan mennyiségben, páratlan mügonddal összeállitva a föld minden emberfajának viselete szerint. A téli sport, a modern ródlizás minden változatu szánjai, a villamos vasutak, tengeri hajók és torpedók olyan választéka, a milyenre eddig példa nem volt. A mi pedig a kis gyermek legkedvesebb játékát, a hintalovat illeti, azt ezerszámra találjuk a legegyszerübbtől a legdiszesebbig.
A Késmárky és Illés-czég „Árkád bazár”-ja páratlanul áll a maga nemében, mert a szegény munkás embertől a milliomosig, a demokrata apától az automobilon érkező mágnás asszonyig mindenki megtalálhatja azt a játékot, a mit vagyoni viszonyaihoz mérten megvehet gyermekének. A filléres játékszertől a legmagasabb igényekig sok ezer variáczióban van ott felhalmozva minden, a miben gyermek gyönyört talál. (…) És most, mikor esténkint a villamos fényárban csillogó fayence-diszitéssel kirakott áruház előtt a fővárosi közönség gyönyörködik, azt képzeli, hogy a mesék országában tündérpalota előtt áll, melynek ablakaiból ezer aranyhaju baba mosolyog le reája.”
 
Aztán jött Trianon, és elsöpörte a játékáruházat, méghozzá azért, mert legnagyobb tételben a Selmecbánya melletti Hegybánya-Szélakna gyermekjátékkészítő tanműhely munkáit árulták,  (vajon létezik-e még?) a határok felhúzásával pedig veszteséges lett az addig virágzó üzlet. Bezárt a játékbolt, helyén Illés fia autókereskedést nyitott 1924-ben.  A háború utáni történet köztudott, a Metró klub és utódai foglalták el a hintalovak helyét.
A fayance díszítések rég nem csillognak már, bár így is bevonzanak óránként 5-6 fényképező túristát még a fagyos januárban is. A háború elvitte az épület legfelső szintjét teraszsorral, díszítéssel együtt, jól arctalanítva született meg a felújított verzió.
 
 
A rettenet piros takaróelemek soha nem akarnak eltűnni…
 
 
…pedig az 1909-es díszítések 2001 óta újra láthatóak…
 

…és a cég iniciáléja, ami visszatérő motivum a ház minden pontján…
 


Az udvarban megvan az üvegkupola, és meglepő módon a gangos rész a legszebb. A lakók azt a részt maguk újíthatták fel, a folyosók, falak tiszták, látszik, megteszik az itt lakók ami tőlük telik. A melléklépcső maga a csoda. Totál rejtély, miért kellett kidobni belőle a liftet, a megmaradt kovácsoltvas liftajtó, de még a tartókonzolok is gyönyörűek, önmagukért beszélnek.

Ahogy minden egyes kép is.
 
 
…..fogynak a díszek…
 
 
…mintha minta lenne a kosz alatt…?
 
 
A bérház bejárata és díszei
 
 
A híres földszinti Zsolnay kerámia falképek…
 
 
…és a kevésbé híres főlépcsőház….
 
 
 
 
….és játékok mindenütt…
 
 
 
  
És talán a legszebb, a cselédlépcső:
Amikor a lift tartó konzolok is gyönyörűek…. 
 
 
 
 
az eredeti fa lengőajtók mindenütt….
 
 
 
csorbult, öreg lépcsők…
 
rendes márványlépcső, persze…
 
 
töredezett márványlépcső. a sarokban meg a bejárati kapu fölötti sarokdísz ismétlése, mintha…
 
 
…egy mindent látott lengőajtó…
 
 
 
 
 
 
 
 
a melléklépcső vakolatdísze
 
 
….és csodás lépcsőíve…
 
 
…és üres liftajtaja…(kissé Boráros tér 3)
 
 
…..a játékáruház üvegkupolája anno….
 
 
….”AB” mindenütt….
 
 
….hogy el ne felejtsük, játékáruház felett vagyunk …..
 
 
 
Ezt a frízt a legfelső szint mennyezetén találtam. Sas szem kell hozzá….
 
 
 
 
2001-ben és 2007-ben voltak jelei felújításos beruházásoknak, de mindkét társaságnak beletört a
bicskája az értelemszerűen istentelen drága mulatságba. Remélhetően a következő ilyen irányú megmozdulás több szerencsével jár majd.
 
Forrás:
Helyszínbejárás 2016. január
 

Kelenföldi kiskastély

A fővárosból kifelé igyekvő autósként az ember a túlélésre hajt, az Osztyapenkó helyén tátongó luk és virágzó útépítős kupleráj tájékán pláne. Pedig van itt ám egy szépség, figyelemre érdemes, öreg ház, régi idők itt felejtett tanúja. Szimmetrikus, zömök, piszkos sárga épület, oldalán kopott felirat, félköríves sarkokkal, osztott középső ablaksorával kicsit angolos összképet mutat.
 
Az építés éve tekintélyt parancsoló, különösen a ezen környéken páratlan: 1894, az építtető bizonyos „Tekintetes Fowler és társa”, rendeltetése szerint gőzekeraktár, háromemeletes lakóház hajdan melléképületekkel. A ház az első tervek szerint emeletenként 2-2, egyenként 4 szobás lakással, hatalmas, raktárnak szánt pincével, a padláson egy 3 szobás fürdőszobás lakással épült meg. Az épület fénykorában a mainál sokkal díszesebb tetejét fém, „John Fowler és Tsa Gőzekék”felirat díszítette. A terveken Wellisch Sándor és Gyula pecsétje olvasható, melyeket „Tekintetes John Fowler és Comp. építkezése Kelenföldön” címmel a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Műszaki Osztálya ellenjegyzett 1896-ban. De ki volt John Fowler és mit keresett Kelenföldön?
 
John Fowler mérnökember volt ködös Albionból, Leeds városából, 1826 és 1864 közt élt rövid életét számos világhírű mezőgazdasági gép feltalálásával töltötte, de pl. 1860 májusában az ő főmérnöki irányításával indult meg a londoni metró építése is.  Leghíresebb találmánya, mely nevét szerte a világban ismertté tette, az 1855-ben konstruált gőzeke volt. Két, egymással szemben álló gőzgép fémsodronnyal mozgat 1-1, egymással szemben, párhuzamos nyomvonalban haladó ekét. Megbízhatóságának köszönhetően használata gyorsan terjedt nemcsak az angol gyarmatokon, de szerte Európában is. Belgium, Németország, Egyiptom, Dél-Afrika, Új Zéland, Kuba, India és Ausztrália mellett Prágában és Magdeburgban is jelen voltak.
Magyarországra 1888-ben érkezett meg az akkor már Robert Fowler által vezetett “John Fowler and Co.”, először irodát, majd rá 8 évvel bemutatótermet, raktárt és javítóüzemet nyitott, így biztosítva a magyar gazdáknak a gőzeke garanciális javítását, alkatrész utánpótlását és a bérszántás lehetőségét is.
1897-es, a „Köztelek” folyóirat júniusi számában megjelent hirdetésük szerint itt, Kelenföldön a „vasút állomással szemben épített új telepükön a gőzeke szerkezetről tárlatot rendeztek be. Ugyanott teljesen berendezett tartalékrész-raktárt, és javító műhelyt tartanak fent.” „Budapestről a keleti (központi) pályaudvarról, és a Déli vasúttal Budáról könnyen elérhető.”
Megbízhatósága ellenére a gőzeke nehezen terjedt Magyarországon, mert persze drága volt, és igazán csak nagy táblaméretek megművelésekor volt rentábilis a használata. Ennek ellenére 1910-re 350 darabot adtak el az országban. Az elsőt Habsburg Frigyes főherceg béllyei birtokán (ma Horvátország) alkalmazták, az utolsót az 1960-as években a békés megyei Zsadányi Állami gazdaságban. Utolsó darabja 1965-ben került a Mezőgazdasági Múzeum tulajdonába, majd 1972-ben Keszthelyre, a Georgikon Majormúzeumba.
Az épület második világháborút követő, 1955-ös, siralmas helyesírási hibáktól hemzsegő építési engedélyezési tervei – beköszöntött a szocialista kultúra – szokásosan keserves lakásleválasztásokról szólnak, de ekkor javították ki a háborús sérüléseket is. Meglepő módon ’55-ben még mindig az angol gyár volt a tulajdonos, de a cég neve lassan, és azóta is biztosan kopik az épület faláról, ahogy emléke is a köztudatból.
Az öreg ház hősiesen állja az időt, a hatalmas forgalmat, zajt, port, rázkódást, és a megbecsülés teljes hiányát. Melléképületei rég eltűntek már. Ahogy a hivatalos iratokban olvasni: „a Budaörsi út 101. szám alatti telken lévő épület védett. Bontásához, esetleges átépítéséhez, bővítéséhez a védett épületekre vonatkozó mindenkori szabályok szerint kell eljárni.
Reméljük, hamarosan jut kis pénz és jóakarat e szép, jobb sorsra érdemes ház megmentésére.
 Forrás:
Képek:

A Gschwindt család házai Budapesten – és azon kívül

Az Andrássy úton ha járok, mindig reménykedem, nyitva találom a 28-as ház ajtaját. S ha így van, vendégeimet is kapacitálom, menjenek be. Győzzék le averziójukat, esetleges félelmüket, amiért a környék egyik legfeketébb, legbarátságtalanabb, leglepusztultabb kapuján bemenjenek, mert érdemes. A fekete angyalkák kincset őriznek.

 

Amint bent van az ember, mindjárt a kukáknál fel kell nézni. 75 év mocskának és elhanyagoltságának köszönhetően villanyvezetékek, vésésnyomok, ázásfoltok alatt, egy szem villanykörte fényénél Lotz Károly meseszép falfestésének nyomokban is gyönyörű képei láthatóak.

Az Opera szomszédságában, világörökségi környezetben, a Lotz-kávéházzal szemben. Tanulságos kontraszt mindenképp. Az egész ház gyönyörű. Sokat forgatnak filmeket benne, érthető módon, háborús díszletnek tökéletes például ráfordítás nélkül is. Neoreneszánsz ívei, padlókövei, a lépcsőház, a gang kovácsoltvas korlátja romjaiban is felséges.

1882-ben épült a ház, amikor az Andrássy, akkor még Sugár út nagy része. Az építész a kor divatos, sokat foglalkoztatott művésze, Ybl tanítványa, Schmahl Henrik, a megrendelő Gchwindt Mihály.
A házon minden szép, elhanyagoltsága és minden nyomora ellenére is. A levéltári anyagok szerint hajdan is szűk udvarán Stróbl Alajos faragta „Halászlány” díszítette kút szolgáltatta a vizet és a szépséget, ez később Erzsébet királyné megüresedett pavilonjába került a Március 15-e térre az ’50-es években, onnan pedig a Budapest Történeti Múzeumba. 1940-ben pedig egy szem évig itt székelt az Iványi-Grünwald Béla vezette Szentendrei Festők Társasága.

A háztulajdonos Gschwindt család története és gyára iszonyú érdekes. A család Bajorországból származik, Mihály uram Győrből érkezett Budapestre 1846-ban. Először dohánytermesztéssel és kereskedéssel foglalkozott, majd, amikor a dohányipar állami monopólium lett 1854-ben, a szeszipar felé fordult, és hamarosan ő lett Magyarország második legnagyobb alkohol előállítója és kereskedője. A Gschwindt gyár, amely az első szeszfinomító volt az országban, a mai Corvin mozi területén létezett „Gschwindt-féle Szesz-Élesztő-Likőr és Rumgyár” néven az 1880-as évekig itt, majd költözése, tulajdonosváltásai után az államosításig, 1950ig. 

Ahogy a nagy konkurencia Zwack gyárnak, nekik is volt egy híres, csak az ő nevükhöz köthető italuk, szerényen az „Aqua Vitae”, azaz az élet vize, ami a Napfény Íze filmben tűnik fel a család történetének egyéb mozzanataival egyetemben. Az Aqua Vitae titkos recept alapján, „zárdatitkok felhasználásával, különös füvekből” készült, és hosszú élete alatt végig a gyár büszkesége maradt.

Gschwindt Mihály Günther Pál 1800-ban alapított szeszgyárát vette meg 1853-ban, azt bővítette, így lett az övé Magyarország legrégebbi szeszgyára. A hatalmas gyár melléktermékét is okosan hasznosította: itt, az Üllői út sarkán terpeszkedő hatalmas komplexum részeként nyílt meg 1869-ben Józsefváros első „tisztasági” közfürdője a szeszpárlásból visszamaradó meleg víz felhasználásával. Évente 70 ezer látogatóval, fenyő-fürdővel(!), iszapos zuhannyal, hideg vizes részleggel virágzó vállalkozássá nőtte ki magát.

A gyár profilja 1854-ben ecetgyártással bővült, 1868-ban a gyár részvénytársasággá alakult, és Gschwindt Mihály 1872-ben nemesi rangot kapott. Elnöki tisztséget vállalt bőripari és vasútépítési vállalkozásokban, illetve bankok élén és malomipari társaságokban. Fia, Ernő 1868-ban vette át a gyár vezetését. Őt érte el a Fővárosi Közmunkák Tanácsának döntése, miszerint a rohamléptekben fejlődő és épülő Budapest városképéhez nem tartozhat a Nagykörúton gyárépület, ezért költözniük kell. Az új gyár részben a Ferencvárosba az Ipar utca 15-21 alá költözött gyáregységekkel és az alkalmazottak számára épült bérházakkal, részben Budafokra és vidékre. Az Ipar utcában volt az élesztőcsomagoló és előállító részleg, Nagykőrösre került a pálinkafőzde, majd 1923-tól a konzervgyártás. Az első világháborút és az azt követő gazdasági világválságot is jól élte túl a gyár, 1935-re élesztő és konzerv monopóliumot szerez, üzletük volt a Károly körúton Pesten, valamint Szombathelyen, Nagykőrösön, szeszfőzdéjük Komlódfalun, Fehérgyarmaton, Fülesden és Zalaszentgróton.

Ernő nemcsak a gyárat költöztette el. Nagyapja ott épített palotát 1882-ben, ahol az akkor virágzó város leggazdagabbjai: a Sugárúton, vagyis az Andrássy úton. A következő Gschwindt generáció palotája a Palotanegyedet díszíti, megkopott korában is szemet gyönyörködtető a romantikus várkastélyra emlékeztető sarokház a Puskin utca és a Bródy Sándor utca sarkán 1900-ban épült bérpalota.

Gschwindt Ernő 1900-ban az előkelő 14. helyet foglalta el a legtöbb adót fizető budapesti polgárok listáján. Felesége Tőry Edith, Tőry Gusztáv igazságügy miniszter lánya volt, nekik épült a ma is barátságos, késő szecessziós budai villa a Budakeszi út 65-67 alatt. Ma árvaház, 1850 köré datált melléképülete romhalmaz, hajdan szép kertje elhanyagolt….

Gschwindt Ernő rövid élete legemlékezetesebb, az ipartörténet iránt kevésbé érdeklődő laikus számára is figyelemre érdemes mozzanata, hogy Springer Ferenc, a Ferencvárosi Futball Club alapítójának halálakor átvette a Club elnökségét, és azt 1921-1932-ig vezette, magánvagyonából bőkezűen támogatta.
És ő vette meg a Hauszmann Alajos örökösei által dobra vert, az építész imádott velencei otthonát is kastélyostul, birtokostul. Sokat nem töltött a 400 hold és szép ház élvezetével, mégis szeretettel emlékeznek róla az ottaniak. A hajdani és mostani kép magáért beszél.

Nagyot alkotott ez a tehetséges, szorgalmas család. Annál mindenképp nagyobbat, hogy emlékük elenyésszen a szebbnél szebb budapesti házaikkal együtt. Érdemes lenne felújítani, méltó módon megbecsülni őket.

 Forrás: 

http://magnasfertaly.blogspot.hu/2009/02/gschwindt.html
http://www.jozsefvaros.hu/dokumentumok/foepitesz/36669_10.pdf
http://prusi.blog.hu/2013/01/22/az_elet_vizenek_palotaja
laszloferi.blogspot.hu/2013/02/a-gschwindt-csaladrol.html
www.utazgato.hu/hun/budapest/budapest_ix__kerulet/gschwindt_gyar_egykori_epulete/1461
apps.arcanum.hu/budapest/pdf/Budapest_1980.pdf/slice?pg=227&to=227&zoom=h&pgl=s&hl=
urbface.com/budapest/a-gschwindt-palota
g.hu/cikkek/design/14770-felszaz-uj-muemlek-a-vedettsegi-listan
www.nagybalint.hu/munka/and28.htm
velenceblog.com/2014/08/05/velencei-virilistak-iii-gschwindt-erno-az-ember-aki-itt-se-volt/
https://lnyr.eleveltar.hu/MNLQuery/detail.aspx?ID=12616

Táncoló galambok háza – Boráros tér 3.

Boráros tér. Régen kiszúrtam azt a szép nagy, fehér sarokházat, ami mint egy nagy adag tejszínhab áll arccal a napfény felé. Olyan szép. De az egyből látszik, anno ennél sokkal szebb volt. A kapuja például. Cirkalmas kovácsoltvas messziről is. Ahhoz több dísz szokott járni a homlokzaton is. Aztán egy régi képen megláttam az eredeti állapotot. És szokás szerint leesett az állam.


A Vágó testvérek munkája, az építés éve 1905. Ekkor már gyorsan terjed a lift építés divatja, ezért aztán a bérházak legdrágábbja a legfelső szint lesz, ezért oda kerül a legtöbb dísz – már anno, ezen vakolatdíszekből kevéske marad a kíváncsi utókorra.

Még a tavalyi ködben merészkedtem a ház közelébe. Kapuja csupa szépség, kovácsoltvas galambok díszítik,

mint kiderült, az egész lépcsőházat is. Ez a táncoló galambok háza.

Kerüljünk beljebb…
Ha a kövek mesélni tudnának….

 

 

A lépcsőház meglepően szűk a ház méretéhez képest….

és szintén meglepően színes….lélektelen tűzfalat takar, és világításra épp alkalmas, kicsi belső udvart…

A minden lépcsőfordulót díszítő színes üvegablak…

de érdemes fiam, a lábad eléd nézni, minden szinten szinte mindenhol….

 

A liftajtó fehér pöttyös, szívecskés…..

Az üvegablak galambos, szívecskés, színes, lelket gyógyító gyönyörűség……

 

 

 

És az egyéb részletek….

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Annyi biztos, az eredeti építők szándéka az lehetett, boldog emberek lakják e szép házat, akiknek örömet okoz majd a sok szín, fény és forma. Elszomorodnának a mai, lekopasztott falak, lélektelen átalakítások és egyáltalán, elszürkült világunk láttán. A zordon néni például, aki majdnem kitette a szűrömet a lépcsőházból, mert nem hitte, hogy ártó szándék helyett csak a szép, régről maradt részleteket fényképezném, jól mintázza mai, bizalmatlan, megkeseredett valóságot. Vajon ő, aki itt él ki tudja, mióta, látja-e még a szép madarakat?

Forrás: varoskepp.blog.hu
bpkep.fszek.hu

Lágymányosi szecesszió

A karácsonyi bevásárlás számomra legkellemesebb része, hogy ilyenkor gyakrabban ácsorgok kocsival különféle dugókban a tizenegyedik kerület legszebb részein, a Karinthy Frigyes út – Bartók Béla út – Villányi út környékén, ahol nagyjából minden ház gondos megcsodálásra érdemes, nagyrészt szecessziós mestermunka. Egyik ilyen kedvencem a 6-os villamos végállomása magasságában terpeszkedő – stílszerűen – Karinthy Frigyes 4-6.

Hófehér falak, vagyis szépen felújított házról van szó hála Istennek. Üvegkockás fémkapuja olyan szép, amilyet az elmúlt 70 valahány évben nem nagyon gyártottak, vagyis eséllyel eredeti, és mert ma végre nyitva volt, bemerészkedtem. Nem bántam meg.

Az első, amivel szembesül a pesti vándor, az egy csokor virág. Magasan, üvegből, konkrétan színes üvegablak formájában az udvarra vezető tölgyfaajtó felett ragyog immáron úgy 101 éve, túlélve két világháborút, egy ostromot, egy darab ’56-ot, ami szintén nem volt errefelé leányálom, és nem utolsó sorban egy ilyesféle szépségek megbecsülésében kimondottan nem jeleskedő kommunista fél évszázadot.
 
Bach János tervezte a házat 1914-ben bizonyos Schneller Jenő úr és felesége Fill Lidmilla részére. Ez lehet a a cirkalmas monogram a bejárat felett: SF. Bach mester sokat tervezett a környéken, a Bertalan Lajos utca 26 és a Villányi út 9 is az ő munkája, egyik szebb, mint a másik.

Érdekesség, hogy az udvaron a fal ugyanolyan Zsolnay borítású, mint a Milleneumi Földalatti megállóiban a csempeborítás, viszont a gangok szintén Zsolnay járólapja páratlan. Türkiz, fehér és bordó, és mintha vadonatúj lenne, ami így az első 100 év után nem rossz. 🙂 A lépcsőház falán türkizkék csempe vezet fel végig, szintén kifogástalan állapotban, különös fényt kölcsönözve a háznak.
 

 
Másik érdekesség, hogy az utcaszinten, a bejárattól jobbra a Lágymányosi Zsinagóga imaháza volt anno, később kávéház nyílt a helyén, még később közért, majd zöldséges. Kicsit szomorú lefokozás….
Szép ez a ház, minden részletében és egészében. Következzen pár kép, emlékeztetőül, milyen szépnek épült ez a város, és Lágymányos, száz éve milyen szépségben és minőségben épültek otthonok nekünk, későbbi generációknak. Már csak meg kell őket becsülnünk.

 

Forrás:
helyszínbejárás
http://www.budapest100.hu/hazak/karinthy_frigyes_ut_4-6.1498.html

Aranysas Udvar

Kovácsoltvas, óriás kapu. Erre lettem figyelmes évekkel ezelőtt, amikor egyszer kocsival elsuhantam a Baross utca elején. Mindjárt a kanyar után, ahol reménytelen megállni, megcsodálni. Gyalog meg mindig rohan az ember. Aztán ma, a randa, szemerkélő ködben megközelítettem a csodát abban a reményben, tán megnyílik az ajtó, és megtudom, mit rejt. Nem tudom, mi hajtott arra, megkerüljem a tömböt, és megnézzem, van-e párja a homlokzatnak, nem átjáróház-e ez a szépséges kapujú és homlokzatú ház. Szégyen, nem szégyen, eddig nem hallottam soha erről a házról. És bingó. A Baross utca 11 és az Üllői út 14 bizony egy ház, átjáró fajta, meseszép szecessziós bérpalota (volt anno) nemes anyagokból, ragyogó, időtálló kivitelezésben. Az Üllői úton szerencsém volt, egy épp hazatartó kínai lány beengedett, így végig tudtam fényképezni ezt a gyönyörű házat.
És mert pont a szomszédos könyvtárba igyekeztem, ha már, utánanéztem, ki tervezte ezt a kopott mai formájában is lenyűgöző mestermunkát.
Nem sokat árultak el a könyvek, sajnos. Azt viszont igen, Fodor Gyula, a szecesszió nagymestere tervezte, az építés éve 1905-1907. A lépcsőházi angyalkák faragója Ney Simon szobrász és a hatalmas átjáróház neve fénykorában „Aranysas udvar” volt az Üllői úti homlokzaton ma is látható hatalmas, aranyra festett madár miatt, kovácsoltvas feje a Baross utcai oldalon is köszönti a betérőt. Az Üllői úti homlokzat egyszerűbb, többet vihetett el róla a háború és az utána következő, kopasztásban jeleskedő évtizedek.
 

 

A képek ismét önmagukért beszélnek, csodásak, nem mint fényképek, (sosincs nálam rendes fényképezőgép), de remélem, vissza tudják adni a szépség élményét, amit ma délelőtt a ködben kaptam.
Forrás:
Adalékok a Józsefváros történetéhez