Vámház körút.

A középkori városfal helyén ma forgalom, zaj, por, gyakorlatilag folyamatosan dübörög egy túlterhelt nagyváros élete. Kevesen néznek körül, csodálkoznak rá szép, régi épületeire. Öreg házak sorakoznak mindkét oldalán, közel kétszáz éve tanúi a főváros zajos-zavaros történelmének, mindennapjainak. A 15-ös ház kapuja mellett kicsi, elegáns márványtábla hirdeti: a XIX. századi építész óriás, maga a híres-neves Ybl Miklós tervezte, az építés évei 1863-1864.

IMG_3195
A Vámház körút 15, anno Mészáros utca 23 megrendelője egy lakatosmester volt, bizonyos Dlauchy Károly. Dlauchy uram szintén díszlakatos apja Ferenc a messzi Csehországban született 1786-ban, Benatky városából került Pestre. 1814-ben lett itt céhes mester, 1825-ben kapott Pesten polgárjogot. Többek között a régi Pesti Vigadó, a Redout lakatosmunkái dicsérték műhelyét, Ybl szeretett mesterével, Pollack Mihállyal sokat dolgozott Tolna megyében és Pest városában is. Király utcában hatalmas bérházát is Pollack Mihály tervezte 1833-ban.

A Vámház körúti ingatlan már a második generáció befektetése. Pollack tanítványa, Ybl Miklós a választott tervező, a két mester évekig dolgozott együtt a Károlyi család megbízásából Fóton, a templom építésén.
Ybl 1851-ben költözött fel Fótról Pestre, de még 1861-ig a Károlyiak szolgálatában állt évi 800 forint fizetésért. Pesti irodája a Vámház körúthoz közeli Üllői út 17-ben volt, gróf Károlyi György palotájában. 1863-ban Ybl Miklóst végre, többszöri kérelemre felveszi a pesti építőmesteri céh, 1864-ben megszületik egyetlen gyermeke, Félix. Ekkor épül megy Vámház körút 15 is.

A Vámház körúton a 15-ös és a 13-as házak telke is a Dlauchy család birtokában volt eredetileg. A telek megosztására 1863-ban került sor, ekkor épült be a saroktelek, a Duna felöli házhely 1867-ben, más források szerint csak 1870-ben. Azt a házat is Ybl rajzolta meg, saját magának, befektetésnek. Sosem lakott itt, a közeli Kálvin tér 11-ben említi Ybl lakhelyét a szakirodalom. Mindkét telek nagyon keskeny, kihívás volt jól kihasználni, mint minden bérháznak, itt is megfelelő számú és méretű lakás kellett épüljön, hogy a tulajdonosoknak rentábilis legyen az befektetés. A 13-as szám lépcsőháza is szűk, csigalépcső szerű, a 15-ös szám alatt meglepően keskeny az előtér, dísztelen folyosó vezet a ház fénypontjához, a gyönyörű ívű, a Dlauchy-műhelyben készült, míves kovácsoltvas korláttal díszített lépcsőházhoz. Az egyetlenhez, a telek szűkössége miatt, szokatlan módon akkoriban, nem épült melléklépcső egyáltalán.

45722433_718330638524213_4780936716624068608_n

45862149_2200977813555142_9220397359685435392_n

45884703_1853419591435775_5055920876764004352_n

IMG_3170Az emeleten pedig következik az abszolút meglepetés, a freskó. Ovális, barna keretben állítólag Lotz Károly festett ma már alig kivehető képet. Erősen ráférne a restaurálás, halaványan mélyvörös ruhájú nő képe rémlik. Az ő története még rejtély, majd ha megszabadul kétszáz év koszától, kiderül, kit is ábrázol….

IMG_3144

IMG_3155

A lépcsőfordulókban mélyen ülő ablakokban napsárga spaletta nyílik a gangra, a felső szinten színesüveg keretezi a napfényben fürdő verandát, aminek csodák csodája, még eredetinek tűnő, gyönyörű kövezése is megvan. Kalapom emelem a 200 éve itt dolgozó mesterek előtt, dacára két viharos évszázadnak, és az efféle csodákra érzéketlen, rombolásban jeleskedő elmúlt évtizedeknek, még mindig kitart az ide beépített járólap, falfestés, színesüveg (ha hiányosan is), freskó, ablakkilincs, spaletta.

IMG_3146

IMG_3147

IMG_3149

IMG_3148

A Budapesti Lakcímjegyzék sokáig jegyzi a Dlauchy családot e címen, aztán a huszadik században már másoké a ház. Az 1938-as jegyzék dr. Palugyay Móricnét említi a ház tulajdonosaként. Érdekes, felvidéki család voltak ők, Paludzka település, amiről nevüket származtatják, ma Liptószentmiklós része. Pozsony városában két palota, a Kossuth kifli receptje és pozsonyi pezsgő emléke őrzi nevüket. A XIX. század leghíresebb pozsonyi vendéglőse ugyanis bizonyos Palugyay Jakab volt, ki sikeresen üzemeltette Vaskutacska nevű vendéglőjét. Itt a mákosnak, illetve diósnak ismert pozsonyi kifli receptjét mandulakrémesre változtatva árulták, mit a legenda szerint Kossuth nagyon szeretett, így született meg a pozsonyi polgárok és boldog utódaik örömére a Kossuth kifli. 1842-ben Palugyay Jakab alapította a család pezsgőgyárát, amit majd Jakab fia Ferenc virágoztatott fel. 1870-ben már napi kettőezer üveget palackoztak a habzó finomságból, amely 1900-ban Párizsban a világkiállításon nagydíjat kapott. Ausztriába, Németországba, Svájcba és a tengeren túlra szállítottak saját pezsgőjükön kívül tokaji, és villányi borokat. 1873 és 1879 között épült fel Chateau Palugyay Pozsonyban a Prágai út 1 alatt. A kastély lakóhely és borüzem volt egyben, ifj. Feigler Ignác tervezte. A közeli vasútállomással föld alatti borvezeték kötötte össze! Ma az épület szépen felújítva szolgálja a szlovák külügyminisztériumot.
A Palugyayak másik háza a pozsonyi Fő téren áll. Ezt is Jakab fia, Ferenc építette 1880-ban. A kék sarokház a Városházával szemben szép dísze a felújított belvárosnak.
A Palugyay pezsgőgyár 1912-ben Budafokra költözött, ami okos döntésnek bizonyult: az első világháború után volt hova menekíteni az egész vállalkozást.

A Vámház körúti 15 homlokzata szépen megújult pár évvel ezelőtt. A lépcsőház is rendezett, csak a mennyezeti freskó vár még gondos, hozzáértő restaurátorokra, kétszáz év pora fedi Lotz szép rajzát. A kicsi kertet elegáns női szobor őrzi rendületlenül, mögötte romos fal a romantika korát idézi. Egy is egy szép ház, sok mesével, gazdag történelemmel, mesteri kivitelezésben. Barátságos lakói joggal büszkék szép otthonukra.

Forrás:
Helyszínbejárás 2018 november
http://urbface.com/budapest/a-dlauchy-berhaz
www.ferenvaros.hu
www.ybl.bparchiv.hu
www.diszmukovacs.hu

Budapest, IX. Vámház körút 15. Dlauchy – ház 1863-64


http://erdokerulok.blogspot.com/2018/08/egy-lakatosmesternek-epult-haz-amelyet.html
www.pozsonyikifli.sk
www.library.hungaricana.hu
www.emlékhelyek.csemadok.sk
http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/19644


Hozzászólások

A Kossuth kifli, a pozsonyi pezsgő és a vörös ruhás tündér története – Vámház körút 15 — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 × 1 =