bianchi_s5_01

Erzsébetváros, Kertész utca. Árnyékos, viszonylag forgalmas útvonal, magas, sötét házak, egy-két foghíj. A szemközti üres telek szokatlan fénnyel árasztja el a páros oldal szomorkás, hosszú házfal szürke, sokat látott, egyszerű homlokzatát.  Dísztelen falán felirat nyomai: „Cyklop Garage”.

20180210_111517

20180210_111637

20180210_111648

20180210_111724

És igen, garázsnak, mai szóval parkolóháznak épült, az elsők közt a városban.

cyklop1

A Cyklop Építő és Ingatlanforgalmi Részvénytársaság” 1924-ben bízta meg a divatos pesti építészt, Löffler Bélát, hogy parkolóházat építsen a tulajdonukban lévő, többháznyi telekre a Kertész utcában. Úgy tűnik, ez Löffler Béla egyik utolsó pesti megbízatása, lévén 1925-ben megnyerte a jeruzsálemi Nemzeti Színház építésének pályázatát, majd Alexandriába költözött, ott nyitott építészirodát, jó eséllyel minden idők egyetlen magyarjaként. Ott, Alexandriában halt meg valószínűleg, valamikor a harmincas évek második felében.

20171029_183637

A megnyitóra Auguszta királyi hercegnő, Ferenc József unokája, és férje, József Ágost főherceg, József nádor unokája is megjelent, ünnepelve a modern városi újdonság megépültét.

250px-Auguste_maria_louise_bayern_1875_1964_erzherzogin

József Ágost

A kezdetek hirdetései Európa legnagyobb és legmodernebb autógarázsaként hirdették, a fénykorban benzinkút, alkatrész üzlet, sőt 1928-ban Lancia és Bianchi szalon szolgálta ki Budapest növekvő létszámú autótulajdonosait.

20171029_184310

Cyclop fészek

LANCIADilambda-3349_2

LANCIA Dilambda 1928-1933

bianchi_s5_01

BIANCHI S5 1928

 

A közeli Kazinczy utcai zsinagóga után 20 évvel született ez a terv, stílusában és funkciójában is teljesen eltérő épületről van szó. Vasbeton szerkezetű, háromszintes garázs rejtőzik az utcára néző bérház mögött, az 1928-as emeletráépítés után összesen 250 autó elhelyezésére volt alkalmas.

A háború után a Főtaxi kapta meg az épületet. Az épület lassú mélyrepülése nagyjából akkor kezdődhetett. A hátsó traktus ma is parkolóházként üzemel, az utcára néző szárnyban lakások vannak. A színtelen, ütött-kopott homlokzaton semmi sem utal a fénykor eleganciájára.


Hozzászólások

Egy mesélő parkolóház — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × négy =