Nyirkos, fél sötét ködben, álmosító időben jól esik feltöltekezni a napfény emlékével. Pláne néhány szépséges szép ház látványával, amiket a közelmúltban volt szerencsém meglátogatni.
A Bartók Béla út egyik kevésbé ismert, meseszép titka a 35-ös ház 1914-ben épült bizonyos „Tekintetes Kraemer Géza úr és érdektársai” részére Nagy Izsó tervei szerint. 
 
 

 

 
A párosnak nem ez volt az egyetlen közös munkája: párhuzamosan épült a Déry Miksa utca 15. és ez a ház, akkori címén Fehérvári út 33. A budai helyszín sokkal elegánsabbnak számított, de a szép, sötétkék, lépcsőházi csempeborítás (Zsolnay?) mindkét házon visszaköszön. A Déry utcai ingatlannál az építész felesége is megjelenik tulajdonosként, Kraemer úr, ki civilben bankár volt, „csendestársként” erősítette az ottani a beruházás sikerét.
De kerüljünk beljebb….
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A melléklépcsőt anno nőalakok őrizhették, akik kicsit megkoptak időközben…
 
 
…mert 100 év az mégiscsak 100 év….
 
 
…a főlépcsőház bejárata…
 

 

 

 

 

 

 

 

…és akiket hiába vártak haza…

 

Pillanatkép 1928-ból: ebben az évben – és feltételezhetően évtizedig előtte és utána – drogéria nyílt a Fehérvári-, majd Horthy Miklós útra Klein Sándor és Ziltz Lajos jóvoltából. Itt lakott Edelmann és társa fuvarosok, Endrey Sarolta tanárnő, Fejes Jenő gépészmérnök, Horváth Sándor honvéd alezredes, Makoldy József fővárosi főmérnök, Márkos Mózes százados, Perger János kőműves mester, dr. Rosin Sándor orvos és Szentmarjay Szávoszt Kálmán nyugalmazott százados.

 
Az eredetileg 3-4-5-6 szobás lakásokkal épült, két lépcsőházas bérház gyönyörűen felújított állapotban van. Legszebb részei mintaszerűen mutatják, hogyan nézhetne ki Budapest, ha minden, mi régi, és szépnek épült, meg lenne becsülve. Ezért szép ez a város, legnagyobb vonzereje eklektikus építészeti részletei, általuk a világháború(ka)t megelőző idők hangulata.
 
Forrás:
Helyszínbejárás 2016 február
Budapest Történeti Levéltár
budapest100.hu
dr. Sziklai János közlése
Kiegészítés:
Dr. Sziklai Jánostól, aki ebben a házban született és nőtt föl, kaptam néhány érdekes, a ház építését, és tulajdonosait érintő információt. Például hogy bár valóban megszülettek a tervek 1914-ben, a ház nem épült meg, csak valamikor az 1920-as évek második felében, és ekkor már új tulajdonosai, Fischer József és felesége, Ehrlick Emília megrendelésére.
A belső udvart díszítő szoborpár Krivácsi Szűts Miklós art deco műve, mi kissé elüt az eklektikus, helyenként neobarokk hangulattól. Krivácsi Szűts Miklós szoborta – többek között – a Királyhágó tér 3 homlokzatát őrző ferences szerzetes alakját is Budán.
Köszönöm szépen az értékes adalékokat. 
 

Hozzászólások

Fények és színek – ismét Bartók Béla út — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × 2 =