Ahogy az ember araszol a dugóban így Karácsony felé, de még nincs teljesen leszáradva agyilag,
és nyitva tartja szemét a szépre, a szürke pesti (esetünkben budai) télben elhanyagolt, kosszal
álcázott, feledésre ítélt kincsekre lelhet.

Ilyen például a szépségéről nem, eleganciájáról még kevésbé híres, cserében rendkívül
forgalmas újbudai Október huszonharmadika út 17-es száma. Az Allé bevásárló-központ felé ha
megy a karácsonyi őrülettől elcsigázott pesti polgár mondjuk Budaörs felől, a
célhodállyal szemközti oldalon, ötvenes években épült, lélektelen kockaházak között megbújó,
hullámos homlokzatra lehet figyelmes. Hopp, ez mi?  Itt maradt a régi polgári világ egy szürke
(szó szerint) eminenciása. Valahogy megúszta a háborút, és mint az a felújítási
jegyzőkönyvekből kitűnik, 1948-ban még nem volt divat az öncélú rombolás, igyekeztek
konzerválni a megmaradt minőséget, sőt reprodukálni azt.
Szóval van ám itt egy szép ház is.

Emeletenként 2-2 félköríves. műkő borítású terasz keretezi a szintén ívelt alakú középső szobákat, ettől
lendületes, hullámzó homlokzat tér el a közvetlen szomszédság nem túl fantáziadús arculatától.
1941. május 24-én kapott engedélyt bizonyos „nagyságos Asztalos László úr és birtoktársai”,
hogy Kudelka György és Simó György építészekkel 5 emeletes bérházat építtessen, emeletenként
3 lakással, egy nagyobb, és két kisebb alapterületűről szólnak az eredeti tervek.

Az utókor számára megmosolyogtató kitételek olvashatók az építési engedélyen: „…az utcai
garzonlakások előszobáit főzőfülkének használni nem szabad, mert a lépcsőházba tóduló
konyhagőz és szag az összes lakók érdekét sértené” – vagyis a zárt, társasházi lépcsőházak
mindenkori reménytelen kajaszaga is a szocializmus vívmánya. Az 1941-es építéskor Wertheim
gyártmányú felvonó beépítésére kap engedélyt a tulajdonos, amin azonban „kizárólag

vizsgázott kezelő kísérete mellett szabad közlekedni”.
A háborús „romtalanítási jegyzőkönyvek” 9 lakásról tesznek említést: 3db 2 szoba hallos, 2db 1
szoba hallos, és 4 garzonlakás sérült meg. Viszont megmaradtak – csoda – a mellékhelységek
márványmozaik burkolatai, a tölgyfaparketta is helyenként javítható maradt, mikből sejthető a
kivitelezés eredeti színvonala. Minden lakásban modern, süllyesztett fürdőkád, „fayance” mosdó,

mosogató és WC, és fatüzeléses cserépkályha épült újjá a háború után.
Vagyis van itt egy szép, de mára szürkévé, kopottá szomorodott hajdan elegáns, városi bérház. Nincs feltűnően ramaty állapotban, csak olyan arctalan, egyenszürke. A belső igényesség biztosan tükrőzödött eredeti külsején, ez ma hiányzik. Akkor épült, amikor egy modern, igényes polgári réteg virágzott Budapesten, szolgált bérlőként használni a rég letűnt, világháború előtti minőség és ízlés együttes építményeit.

Ma simán elmegyünk mellette, pedig érdemes felnézni, jobban szemügyre venni, mint szinte bármit Budapesten, az elszürkült, de mesélő házak városában.


Hozzászólások

Szürke eminenciás — 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

hat + tizenhat =