Ajtósi Dürer sor. Ahogy az ember a reménytelenül forgalmas, zajos, sok – de sose elég – sávos Róbert Károly körútról meglátja a Vakok Intézetének cirkalmas, piros tetejét, felvillan a remény: ott, már mindjárt letérhetünk.  Lechner Ödön monumentális, virágokkal, szecessziós ívekkel szelídített iskolaépülete üdítő szín a kietlen városi forgalomban. Nem úgy az Ajtósi Dürer sor. Az útburkolat – illetve annak lassan teljes hiánya – a lelket is kirázza a gyanútlanul, vagy kínjában arra tévedőnek, függetlenül attól, milyen korszerű építésű, rugózású, méretű járművel utazik. Élek a gyanúperrel, hogy Lechner korában is simább és járhatóbb volt a széles, a Városligetet körülölelő, az új kertvárost a Belvárossal összekötni hivatott főútvonal.
 
Szegény Városliget a nyári hőségben leginkább gazdátlan búzamezőre emlékeztet, nehéz kimagyarázni angolszász vendégeimnek, hogy szoktak itt locsolni, gondozni is, csak ugye a meleg….sovány vigasz.
 
Amire viszont minden, erre kísért vendégem figyelmét felhívom, az a Stefánia sarkán álló meseszép Zala-villa.
 
 
Zala György, a Hősök tere Milleniumi Emlékmű szobrásza, a XIX. századi virágkor ünnepelt művésze első műterme az Epreskertben állt, a mesteriskola közelében, a Városliget másik oldalán. Amikor 1898-ban eladta a Lendvay utca sarkán álló 277 négyszögöles ingatlanát rajta egy 15 éves pavilonnal 30 ezer forintért, hitelt kellett felvennie, hogy ezt, a Stefánia sarkán álló 650 négyszögöles telket megvehesse. Az epreskerti művészlak egyszerű, főleg praktikus műterem volt, ez, az 1898 és 1900 közt felépült villa és műterem más minőséget képviselt.
 
Az eredeti terveket Lechner Ödön készítette a villához, de azt végül – rejtélyes okokból – nem ő, hanem az eredetileg “csak” a különálló, 400 négyzetméteres műterem vasszerkezetének alkotói, a kor neves, fiatal tervezői: a Jámbor és Bálint Építésziroda építette meg. 
 
 
A nagy műterem mellett egy kisebb, 65 négyzetméteres is szolgálta a művész kényelmét, továbbá két gipszöntő műhely, alagsori istálló és kocsiszín, plusz ugye a kétemeletes villa. Az épület belsejét eredetileg, a háború pusztításai előtt Toroczkai Wigand Ede tervezte egy valószinüleg szintén Zsolnay borítású kandallóval együtt, de elveszett az eredeti, a Jámborék által tervezett szecessziós kandalló is – nagy kár értük.
 
A ma is álló ház Lechnert idézi a hullámzó tetővel, Zsolnay ablak-és ajtókeretekkel, de legfőbb dísze az Ajtósi Dürer sor felé néző ablak „Vénusz ünneplése” című, Zala György által készített kompozíciója.
 
 
 
A Zsolnay-gyár minőségét dicséri a kerítés is, ami szintén valami csoda folytán nem veszett el, ment tönkre, tűnt el sem a háború, sem a kommunizmus áldatlan éveiben.
 
Viszont a Stefánia felöli oldalon áll azért egy, a XX. század második felének barbár, ízléstelen lábnyoma: tán őrszobának szánhatták a barna, sokszögletes, koszos, üveg ólt, szomorú, hogy az elmúlt évek egyik tulajdonosának, így a Líbiai Nagykövetségnek sem szúrt szemet annyira, hogy elbontsák végre.
 
 

Hozzászólások

Vénusz villája a Városligetben — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenegy − kettő =