Társasház a második kerületben. Nem a „klasszikus” második kerületben, se Rózsadomb, sem Pasarét. A Margit krt. és a Csalogány közötti rész, nem a legszebb. Vagy mégis? Érdemes körülnézni, kicsit alaposabban, mint a lehajtott fej, amivel a dolgunkra rohanunk a mindennapokban.

Az 1930-as évek építészeti eleganciája a városi társasház szürke hétköznapjait is feldobja. A ház, amit figyelmükbe ajánlok mai címén a Bajvívó utca 1.


Szép, sima, homokszínű terméskő lapok fedik a földszintet, magasan, a bejárati kapu felső vonaláig – a kor divatja szerint.  S a szép kőlapok elvezetnek a csodához. A kapubéllet íve is szemet gyönyörködtető. Tökéletes finomság. Minek is? A Bajvívó utca 1936-ban Jurányi közként sem volt a legdrágább budai környék. Szimpla polgári elegancia, finom vonalak, modern, világos kényelem.

És a csoda. Egy ima az ajtóba öntve. Az ajtószárny két oldalán, a fém kapurácsozaton a következő szöveg olvasható cirkalmas, gondosan megtervezett betűkkel, két szavanként, két soronként elosztva, hogy gondosan belevésődjön az elképedt XXI. századi olvasó agyába:

„Az otthon az ember boldogsága és öröme. Isten áldása és békéje lakozzék e házban.”

S hogy az ember elhiggye, amit lát, a kapu középső rácsozatán a fent említett boldogság, öröm és áldás megtestesítői láthatók: pólyás baba, olvasó nő, pipázó öregember, italt tálcán kínáló nő, hátát domborító macska. A jólét, a boldogsággal áldott otthon ismérvei. Ezeket kívánták az itt lakóknak a ház építői.

A ház belső ívén, a homlokzaton geometrikus betűkkel díszített tábla hirdeti a gondos tervezők és kivitelező mérnökök neveit. Az építés éve 1936-1937. Bardon A. Dr. Bardon Alfréd műegyetemi tanár, építész lehet, életművéből kiállítás nyílt Visegrádon idén januárban, mellszobra a Műegyetem udvarán áll. Ginczler M. (Ginczler Hermann építész (1899-?) okleveles építészmérnökök.

Nem csak az a csoda, hogy a tervezők vették a fáradtságot és egy áldást faragtak a bejárati kapura, hogy az minden nap fogadhassa a fáradtan hazaeső lakókat, de az is, és az még inkább, hogyan élte túl ez az áldás az elmúlt 70 évet? Kezdve a háborúval. Utána a fémgyűjtő MÉH-rohammal, aminek a számlájára sok szép kovácsoltvas, lift és korlát eltűnése írható. Nem beszélve a kommunizmus tomboló és langyosabb, de változatlanul hit-és vallásellenes évtizedeiről. És az elmúlt 20 év pénztelen gazdátlanságáról, amikor ha van kis keret, jellemzően az sem egy áldás védelmére megy.

Hacsak nem egy kivételes lakóközösségről beszélünk, aki szívén viseli a kaput, aminek nincs párja Budapesten. Isten áldja őket és házukat az elkövetkező 70 évben is!

„Isten áldása és békéje lakozzék e házban.”

 

 



Hozzászólások

Egy áldott ház a Vízivárosban — 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kettő × négy =