A Nyugati Pályaudvar Budapest egyik leglenyűgözőbb látványossága. Messziről nem is látszik olyan lepusztultnak, amilyen a kicsit alaposabban, vagy egyszerűen közelebbről szemlélő számára egyértelmű, Gustav Eiffel alkotása tekintélyt parancsoló, mai, szomorú állapotában is megrendítő szépségű épület.

A pályaudvar elődje, az indóház 1846-ban épült és kora legmodernebb építészeti technikáit hasznosította: hatalmas vonatfogadó csarnoka 5 vágányt fedett. 27 méter széles, 142 méter hosszú épületet kell elképzelnünk, aminek legnagyobb hibája pont mérete, illetve elhelyezkedése volt: Egészen a mai Jókai utcáig húzódott, az új Nagykörút tengelyét átszelve, keresztben. A rohamtempóban épülő, újjászülető város vezetése ezért írt ki nemzetközi pályázatot egy új pályaudvar építésére. Az új épület kellett, hogy passzoljon a vadonatúj, elegáns Nagykörút stílusához és nyomvonalához is. A nyertesek August de Serres és Gustave Eiffel francia építészek voltak. Ők tervezték a régi milánói pályaudvart és a párizsi Bon Marché áruházat is, de mivel egyik épület sem áll már, a pesti Nyugati építészettörténeti jelentősége egyértelmű. Eiffel szerepe azért is érdekes, mert csak később, az Eiffel torony 1889-es megépítésével vált világhírűvé. Terveik alapján az építkezés 1874-ben kezdődött és 1877-ig tartott. Érdekesség, hogy mivel a régi és az új pályaudvar tengelye egybeesett, az új épületet a régi fölé tudták húzni, így az építkezés alatt az utolsó pillanatig zavartalanul használhatták a régi pályaudvart. (Élek a gyanúperrel, hogy ez ma, száz évvel fejlettebb technikával az Istennek se sikerülne. Sőt, fel sem merülne.)

Megépültekor a Budapesti Pályaudvar a maga 615 négyzetméterével az Osztrák Magyar Monarchia legnagyobb pályaudvara volt. A „nyugati” nevet csak 1891-ben kapta, és nem fekvéséről, sem az innen elérhető városok irányáról, hanem a név az építkezést finanszírozó vállalat nevére utal.
Az indulási oldal – ha szemben állunk – jobb oldalra került, ide épült az étterem, a váróterem, a jegypénztárak. Ez az oldal szélesebb, mint az érkezési, a baloldala a pályaudvarnak.

Itt rejtőzik az az ékszerdoboz, aminek képe azóta, hogy – bár sajnos röviden, csupán futólag – láthattam, felejthetetlen emlékként él bennem.
Ha az ember a koszos, mocskos Körútról a – ha lehet még – koszosabb és mocskosabb, ütött-kopott Nyugati bal oldali járdáján kifele kutyagol, a peron vége felé nagy, zöld ajtóra lesz figyelmes.


Az ajtó melletti lámpák tetején kis, kovácsoltvas korona. A kilincs törött, kopott, de így is míves, mérete impozáns. Az ajtó felett latin felirat. Az ajtó – természetesen – zárva. A MÁV „Nosztalgia” iroda kicsit se barátságos alkalmazottja lehűti naív reményeimet: majd ha az Orient Expressz érkezik, majd akkor kinyitják az ajtót. Érkezés előtt másfél perccel, és zárják is be rohanvást. Mikor lesz az legközelebb? Tavasszal. Így végképp igaz a 30éve kiadott, ócska kis vasúttörténeti kiadvány fellengzős írása, miszerint „a királyi fogadóterem messze földön híres.” Leginkább messze földön, mivel a magyar utazó nem is álmodhat arról, hogy valaha bekukkanthat a zárt, zöld ajtó mögé. Pedig érdemes. Lenne.

Az ajtó fölött felirat hírdeti a mögötte lévő terem „gazdájának” jelmondatát. Innen nyílik a Királyi Fogadóterem, amely a pályaudvar építésekor Ferenc József és Erzsébet királynő tiszteletére és személyes használatára épült. „VIRIBUS UNITIS” Ferenc József jelmondata, jelentése: „Egyesült erővel”. 1911-ben csatahajó épült ezzel a névvel, a Monarchia egyik kitüntetésének volt elnevezése, továbbá a Ferenc József alatt vert, latin feliratú pénzérmék peremirataként olvasható.

Amikor kitárul a kopott, öreg, zöld ajtó, a Nyugati mocskához szokott pesti embernek tátva marad a szája: neobarokk elegancia, érintetlennek tűnő falfestmények, freskók, gipsz stukkók, tükrök, csillárok, tökéletes arányok, tágas, mégis barátságos, elegáns belső fogadja a meglepett utazót.  A fogadóterem 3 helységből áll: a központi terem kandallója állítólag működni is képes, télvíz idején érkező illusztris vendégek számára állítólag be szoktak gyújtani benne. Innen nyílik az úgynevezett királyi tárgyaló, ahol a köztudottan munkamániás Ferenc József fogadta utazását megszakítva itt, a váróban az audenciára jelentkezőket. A harmadik terem az Erzsébet-terem. Lóhere formájú kicsiny szobát kell elképzelni, amit, hogy nagyobbnak tűnjön, körben tükrök díszítettek – és így van ez a mai napig. Innen nyílt a kert, ahol télen-nyáron ápolt kis park várta a magyarok kedves királynéját.





Egyértelműen olcsóbb egy ilyen ékszerdobozt zárva tartani, mint például felújítani, pláne rendben tartani, megbecsülni, neki funkciót találni, eredeti szépségében konzerválni, a nagyérdeművel megosztani, naponta megcsodálni, s mint büszkeségünket – joggal – az idetévedő külföldieknek megmutatni. Ezen gondolkodás híján várhatjuk az Orient Express érkezését. Vagy vehetünk rá jegyet, hiszen egyszerű pesti halandóként eléggé kijózanító stílusban zavarják el a naív érdeklődőt.


Hozzászólások

Nyugati Pályaudvar – Királyi Fogadóterem — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

négy × 3 =